Donald Trump szerint boszorkányüldözés folyik

Hirdetés

“Boszorkányüldözésnek” nevezte Donald Trump, hogy vizsgálat folyik az elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyében.

buying cialis in USA Azt  követelte, hogy ellenőrizzék, mi volt Hillary Clinton szerepe az orosz Roszatommal való szerződéskötésben.

loading...

Az amerikai elnök négy Twitter-bejegyzést szentelt a témának :

Hirdetés

Trump az egyik tweetben kijelentette, hogy “összejátszás nem létezik, a demokraták használják e szörnyű boszorkányüldözést ördögi politikai célokra, de a republikánusok most úgy harcolnak, hogy visszavágjanak, mint soha korábban”. Egy másik bejegyzésben pedig azt írta, hogy a republikánusok “dühösek és egységesek”, mert nem folyik nyomozás a “Clinton készíttette hamis dosszié ,  az oroszoknak eladott uráncég miatti megállapodás, a több mint 33 ezer törölt e-mail miatt”.

Vasárnap Susan Collins, Maine állam republikánus szenátora a CBS televíziónak adott interjújában sürgette, hogy a kongresszus idézze be meghallgatásra John Podestát, a Clinton-kampány vezetőjét és Debbie Wasserman Schultzot, a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a demokrata pártvezetés) volt elnökét, hogy a hírszerzési bizottság előtt számot adjanak a Trump ellen megrendelt dosszié finanszírozásáról.

Mind Podesta, mind Wassermann Schultz ezidáig tagadta, hogy egyáltalán tudott volna arról, hogy ki fizette a dosszié összeállításának 12 millió dolláros költségeit.

Forrás: rt.com

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Follow us on Facebook!

loading...
error: Content is protected !!