Nyilatkozott a meggyilkolt csecsemő édesapja

Hirdetés

János áp­ri­lis­ban el akarta venni fe­le­sé­gül azt az asszonyt, aki le­vágta és el­ha­jí­totta közös kis­ba­bá­juk fejét Pász­tón.

A férfi tel­je­sen össze­tört, de sze­retné fel­ne­velni három gye­re­kü­ket. Azt még nem tudja, va­laha meg­bo­csát-e Mó­ni­ká­nak.

Egész Pásztót megrázta a horrorisztikus eset:  a 34  éves H. Mónika titokban megszülte a kisbabáját, majd az élettelen kis testről levágta a csecsemő fejét, és elrejtette a település másik felén. A fejet egy kutya találta meg. Az eb gazdája rögtön szólt a rendőrségnek, akik forró nyomon elindultak, és hamar azonosították, majd tegnap reggel el is fogták a tettest.

– Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a nő a napokban szülte meg gyermekét, akit ezt követően megölt – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nágel Tamás.

A 34 éves nő 9 éve élt együtt Jánossal, három gyereket neveltek, a legkisebb egyéves. A két fiúcska közös, a legnagyobb gyerek a nő korábbi kapcsolatából származott. A kapcsolatuk viharos volt, állítólag sokat veszekedtek, ennek ellenére János azt tervezte, hogy áprilisban, a születésnapján feleségül veszi Mónikát.

Hirdetés

Semmit nem vettem észre, nem tudtam, hogy terhes – nyilatkozta az apa, aki sokkos állapotban van, dadogva beszél.

“A munkahelyemen ért a hír, rohantam haza, de a házunkat körbevették a rendőrök. Móni egyedül volt itthon. A kicsi az ölében volt, úgy mentek be a rendőrségre. Nem tudom, miért tette, nem hiszem, hogy megcsalt. Talán megijedhetett valamitől. Engem most az érdekel, hogy fel tudjam nevelni a 3 gyerekünket, nem kerülhetnek intézetbe, nekem ők jelentik az életet. És most anya nélkül maradtak, ráadásul az anyjuk gyilkos lett” – magyarázta János, aki szeretne beszélni Mónival.

Azt, hogy megbocsát-e neki, még nem tudja megmondani, attól függ, mit mond neki Mónika…

Forrás: ripost.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!