Egy bizalmas ENSZ-jelentést szerzett meg a Reuters, nem fogja elhinni!

Hirdetés

Egy bizalmas ENSZ-jelentést szerzett meg a Reuters, amiben az áll: Észak-Korea 2017-ben 200 millió dollárt keresett a szankciók által érintett termékek exportjával, emellett fegyvereket adott el Szíriának és Mianmarnak is – olyan országoknak, ahol az elmúlt évben a hatalom előszeretettel támadott rá saját polgáraira.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciókat felügyelő küldöttsége számára készült az a jelentés, ami felfedi: Észak-Korea szenet szállított oroszországi, kínai, dél-koreai, malajziai és vietnami kikötőkbe. Mindezt úgy oldották meg, hogy hamis papírokon a szén származási helyeként Oroszországot vagy Kínát tüntették fel.

loading...

A nukleáris fegyverkezési program miatt Észak-Koreára kivetett szankciók alapján az ország nem szállíthat külföldre szenet, vasat, ólmot, textilt vagy épp tengeri halat. Egyúttal nagyon komolyan korlátozzák az ország által behozható nyersolaj és finomított olajszármazékok mennyiségét is.

Hirdetés

Észak-Korea a fegyverszállítási embergót is több alkalommal megszegte az elmúlt években: a jelentés szerint több bejelentés nélküli szállítmány is érkezett Szíriába és Mianmarba, hozzájárulva a ballisztikus rakéták és vegyifegyverek fejlesztésére irányuló programokhoz.

Hogy nem omlott még össze Észak-Korea gazdasága? Mindig akad, aki besegít

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még augusztusban hozott határozatot az észak-koreai szén, vasérc, ólom és haláru exportjának tilalmára, megfosztva ezzel Phenjant becslések szerint évi egymilliárd dollár értékű keményvaluta-bevételétől.

Nemrég pedig újabb, még szigorúbb szankciókat szavazott meg a BT Észak-Korea ellen az ismétlődő ballisztikusrakéta-tesztek miatt – ezúttal elég kemény büntetést szabtak ki Kim Dzsongun rezsimjére: nem csak a nyersanyagoktól zárnák el az országot, hanem a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazaküldött pénztől is.

Hogy a Kim Dzsongun vezette diktatúra még nem omlott össze, az annak köszönhető: időről-időre kiderül, hogy kínai és orosz hajók a nyílt tengereken nyersanyagot adnak át észak-koreai tankereknek.

Forrás: privatbankar.hu

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Follow us on Facebook!

loading...
error: Content is protected !!