3 évig egy kartondobozban élt egy férfi, aztán megdöbbentő, ami történt

Hirdetés

John Helinski, aki eredetileg Lengyelországból származik évekkel ezelőtt érkezett az Egyesült Államokba.

 

loading...

A szerencse nem szegődött mellé az elmúlt néhány évben, ezért 62 éves korára egy kartondobozban volt kénytelen élni Floridában egy tampa-i buszmegálló mellett. Szemben a legtöbb hajléktalan emberrel, John-nak nem voltak olyan hivatalos dokumentumai, amelyekkel igazolni tudta volna személyazonosságát, mivel ellopták tőle. Ebből kifolyólag megtagadták tőle, hogy bármilyen ideiglenes lakhatási szolgáltatást igénybe vegyen.

Hirdetés

Charles Inman, aki egy helyi egészségügyi szolgáltatónál, a DACCO-nál szociális munkás, hallotta John történetét, és úgy döntött, hogy segíteni fog neki. Inman és egy tampa-i rendőr, Daniel McDonald együtt igyekeztek megoldást keresni John helyzetére. A folyamat során olyan dologra derítettek fényt, ami ledöbbentette mindannyiukat.

“A szituáció nagyon bonyolultnak tűnt és nem voltam biztos benne, hogy milyen kimenetele lesz.” – mondta Inman az első találkozásuk után – Ha nem jött volna össze, az azt jelentette volna, hogy egy 62 éves férfit hagyunk az utcán tengődni akarata ellenére és McDonald-dal együtt úgy éreztük, hogy ez nagyon nincs rendben.”

John Lengyelországban született, így ez is megnehezítette, hogy új dokumentumokat kapjon.” – mondta McDonald. “Azt mondtam neki, hogy valahogyan megoldjuk és szerzünk neki alvóhelyet.”

“Magam vittem el a helyi adóügyi irodába, ahol kapott egy ideiglenes személyigazolványt.” – mesélte McDonald.

Ezzel John már képes volt megszerezni a Konzulátusról a születési anyakönyvi kivonatát, amivel egyből a Szociális Szolgáltató Irodába mentek, hogy ellenőrizzék John segély státuszát.

Mindenki ledöbbent, amikor a szociális munkás közölte, hogy mit talált. John segélyét soha nem fagyasztották be és egy gyors banki utánajárás után kiderült, hogy a nevén létezett egy számla, amin elegendő pénz volt ahhoz, hogy ideiglenes lakhatást fizessen az ügynökségénél, ahol Inman dolgozott.

Most már van elegendő pénze ahhoz, hogy a saját otthonába költözhessen. Megérdemli, mert igazán jó és szeretetre méltó ember.” – mondta McDonald.

Forrás: dailymail

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Follow us on Facebook!

loading...
error: Content is protected !!