Gyűrűzik a botrány Győzike körül – újabb házkutatást tartottak

Hirdetés

Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Gáspár Győző (44) apósánál, majd meggyanúsították a férfit költségvetési csalással. A showman azt állítja, hogy darabokra hullott az élete.

– Azt is felháborítónak és jogtalannak tartom, amit velem művelnek, de hogy az apósomat is belekeverték ebbe a mocskos ügybe, az egyenesen undorító – mondta a Blikknek felháborodottan Győzike.

A Blikk információja szerint a NAV azért vette górcső alá Bea édesapját, mert a cégében Győzike is szerepelt alkalmazottként.

– Nincs a világon tisztességesebb ember az apósoméknál, erre azt kell ennek a két védtelen, idősnek megérnie, hogy házkutatást tartanak náluk, és szétdúlják a dolgaikat. Bea apját behívták először mint tanút, később őt is meggyanúsították csalással, és közölték vele, hogy a veje egy bűnöző – mesélte Gáspár Győző.

Ahogy azt korábban már megírtuk,  a NAV adócsalás és sikkasztás miatt folytat nyomozást Gáspárékkal szemben. Győző ellen egy közigazgatási, valamint egy büntetőper indult, előbbi azért, mert azzal gyanúsították, hogy több mint 50 millió forintot vett le egy román cég számlájáról, majd ezután nem adózott. A hatóság emberei 700 ezer forint körüli összeget vittek el Győzőék házából, és közel 200 milliót egy budapesti széfből.

Hirdetés

– Védencemmel közölték: költségvetési csalással gyanúsítják – erősítette meg Győzike apósának ügyvédje. Dr. Erdei Zoltán szerint a férfival az alapos gyanú megfogalmazása óta nem osztottak meg információkat.

Januárban még nagy volt az öröm Gáspáréknál, hiszen úgy tűnt, hamarosan visszakaphatják lefoglalt értékeiket. A Kúria ugyanis hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró bíróság ítéletét, és új eljárás lefolytatására kötelezték az adóhatóságot.

– A Nógrád Megyei Főügyészség hiába utasította a NAV vizsgálati osztályát, hogy a lefoglalás megszüntetése iránti kérelmünket soron kívül bírálják el, ez nem történt meg – közölte dr. Szilágyi Roland, Győzike ügyvédje.

– Ránk szálltak. Pár napja a menedzserem is sorra került. Emiatt nem akar velem tovább együtt dolgozni az illető, aki szerintem az ország legjobb menedzsere. Neki köszönhetem a sikereimet, és még őt is elüldözik az életemből – mondta elkeseredetten Győzike.

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!