Kiszivárgott mire készül a kormány – nagyon komoly lépések jönnek

Hirdetés

Komoly gazdaságélénkítő lépésekre készül hamarosan a kormány, de a részletekről semmit sem árult el Varga Mihály. Hogy jön majd össze az éveken át tartó 4 százalék feletti növekedés?

Jönnek a gazdaságélénkítő lépések – egyelőre konkrétumok nélkül

Rövid időn belül több gazdaságélénkítő intézkedést ígért Varga Mihály a Magyar Idők csütörtöki számában, konkrétumokról azonban nem esett szó. Annyit árult el: az intézkedésekkel hatékonyabban kiaknázhatók az ország gazdasági tartalékai, és 2019 után is stabilan fenntartható marad a 4 százalék feletti növekedés.

Az EBRD nemrég optimista, 3,8 százalékos becslést adott a magyar GDP éves növekedésére 2018-ra, de messze nem olyan optimisták, mint a kormány, amely 4,3 százalékos növekedést vár. Még nagyobb az eltérés az EBRD illetve más elemzők és a kormány várakozásai között hosszabb távon: míg előbbiek a mostaninál is lassabb bővülést várnak, a kormány a következő 4 évre stabilan legalább 4 százalékos növekedést vázolt fel. Varga szerint azonban a múltban is az volt a jellemző, hogy az elemzőknek kellett felzárkózniuk a magyar kormányzati előrejelzésekhez, ezért arra számít, hogy év közben tovább javulnak az értékelések.

A nemzetgazdasági miniszter az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank éves közgyűlésén vett részt; az interjúban elmondta, hogy Magyarország aggodalommal figyeli a pénzintézet jelenlegi politikájának irányát –  a gazdaságilag fejletlenebb európai államok felzárkózásának segítése helyett mostanában Európán kívül, ázsiai, afrikai vagy közel-keleti beruházási lehetőségeket keres.

Hirdetés

Az állam és az EBRD korábban 15-15 százalékos részesedést vásárolt a magyar Erste Bankban, Varga elmondása szerint jelenleg nincs tervben, hogy felülvizsgálják a tulajdonlást – magyarán nem készülnek eladni a részesedést. Ugyanígy “a bankrendszert érintő egyéb lépések nincsenek tervbe véve”, a jelenleg még állami tulajdonban lévő Budapest Bank értékesítése előkészületben van.

Forrás: privatbankar

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!