Újabb országnak lett elege a migránsokból – váratlan döntést hoztak

Hirdetés

A liberális kanadai kormánynak is kezd elege lenni a migránsokból, mivel többen lépik át illegálisan a határt, mint ahogy azt korábban gondolták.

Mióta Donald Trumpot megválasztották amerikai elnöknek, megugrott azoknak az illegális határátlépőknek a száma, akik az Egyesült Államokból Kanadába szöknek. A migránsok ugyanis attól tartanak, hogy Trump szigorúbb bevándorláspolitikája miatt távozniuk kell majd az USA-ból, viszont nem akarnak hazamenni, ezért inkább a természetes határon átszöknek az északi országba.

loading...

Tavaly több mint 20 ezer ember lépte át illegálisan a határt. A migránsokat még sokszor a dermesztő hideg és a derékig érő hó sem riasztotta el. Idén eddig 7 300 fő szökött át a határon, de ez a szám több mint a kétszerese annak, ahányan a tavalyi év első négy hónapjában próbálkoztak. Mióta a Trudeau-kormány hatalomra került, folyamatosan azt hangoztatják, hogy mindenkit szívesen látnak. A számok láttán azonban visszavettek ebből az ígéretből.

Hirdetés

Ha valaki a törvényeket vagy a megfelelő eljárást megkerülve lépi át az ország határát, az nem jelent szabadjegyet Kanadába – közölte Ralph Goodale közbiztonságért felelős miniszter.

A tisztviselők szerint az érkezők 90 százaléka nem tekinthető menekültnek.

Be kell bizonyítaniuk, hogy szükségük van Kanada védelmére ahhoz, hogy biztonságban éljenek. A menekültkérelemért való folyamodás nem jelentheti a bevándorlási szabályok és eljárások megkerülését – mondta Goodale.

Volt olyan nap, amikor 250 ember érkezett illegálisan a határon keresztül, de a számuk olyan 70-80 fő/nap környékén stabilizálódott. A migránsok többsége Nigériából származik.

Ahmed Hussen kanadai bevándorlásügyi miniszter ezért napokon belül Nigériába utazik, hogy a témáról tárgyaljon. Továbbá Kanada együtt dolgozik az Egyesült Államokkal azon, hogy ne fordulhasson elő olyan, hogy a nigériaiak turistavízummal Amerikába utaznak azért, hogy aztán illegálisan Kanadába menjenek, ahol menekültkérelemért folyamodnak.

A kanadai kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik. A konzervatívok azonnali cselekvést követelnek, a határon tapasztalható migránshullámot pedig Trudeau azon kijelentésének tulajdonítják, miszerint szívesen látja a menekülteket az országban.

A demokraták és a Soros-féle Amnesty International azt szeretnék elérni, hogy a kanadai kormány függessze fel az USA-val azt a szerződést, miszerint Kanadának vissza kell utasítania azon migránsok többségét, akik a hivatalos hátárátlépő helyeken igyekeznek bejutni az országba. Mindezt azzal indokolják, hogy a migránsoknak is kevesebb veszéllyel kellene szembenézniük az út során, valamint Kanada is jobban tudná kontrollálni a folyamatot, ha a hivatalos határátlépő helyeken érkezhetnének az illegális bevándorlók.

Sok migráns Québecbe érkezik először, ezért a tartomány már kénytelen volt segítséget kérni a szövetségi kormányzattól, mert nincs elegendő forrásuk a helyzet kezelésére.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Follow us on Facebook!

loading...
error: Content is protected !!