Hihetetlen történet: hétszázötvenezres telefonszámlát csinált egy gólya

Hirdetés

A gólya elvesztette a nyomkövetőt, valaki pedig megtalálta a benne lévő SIM kártyát. Használta is.

Hatalmas összegű telefonszámlát kapott egy lengyel alapítvány, mert egy gólya elvesztette azt a nyomkövetőt, amelyet a környezetvédők helyeztek rá. Az EcoLogic Csoport tavaly telepített jeladót a fehérgólya hátára, hogy nyomonkövethessék a madár vándorlási szokásait.

A vándormadár mintegy hatezer kilométert repült, és a Szudán keleti részén lévő Kék-Nílus-völgyből kapták tőle az utolsó jeleket, amikor elveszítették vele a kapcsolatot. Valaki azonban Szudánban megtalálta a nyomkövetőt, kivette belőle a SIM kártyát, behelyezte saját telefonjába, és mintegy 20 órányi hívást kezdeményezett.

A lengyel környezetvédők egy hétszázötvenezer forintnyi értékű telefonszámlát kaptak, amelyet ki kell fizetniük.

A jeladóval ellátott gólyák fontos szerepet játszanak a vándormadarakról folyó környezetvédelmi és fajmegőrző kutatásokban. Bár a fehér gólya ma már nem veszélyeztetett faj, 50 éve Európában majdnem a kihalás szélére került élőhelyei, a mocsarak lecsapolása, a széles körű iparosítás miatt.

Hirdetés

Forrás: hvg.hu

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!