Fiatalok figyelem! Kétmillió forintot kap, aki ebbe a faluba költözik

Hirdetés

Kétmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok, akik Ófaluba költöznek.

A zömmel német nemzetiségiek lakta falunak jelenleg 300 lakója van, nincs bűnözés, van viszont óvoda és minibölcsőde is.

Bechli Erzsébet, a falu polgármestere elmondta, hogy zömmel külföldiek érdeklődnek a falu ingatlanjai iránt, de jelenleg nem igen akad lakatlan ház. Többnyire egy-egy idős ember lakja az ingatlanokat.

“Nem szeretnénk megvárni, míg elnéptelenedik a település, ezért arra gondoltunk, hogy vissza nem térítendő támogatással és telekkel ösztönöznénk a fiatalokat a letelepedésre” – mondta el a polgármester

Beszélt arról is, hogy a támogatás mellett egyéb dolgok is szólnak a település mellett. Ilyen a saját óvoda, ahol intenzív német nemzetiségi nevelést folytatnak jelenleg 16 gyermeknek. Idén egy minibölcsődével is gyarapodott a falu, mely egy építési hatósági engedélyre vár csak ahhoz, hogy fogadhassa a kicsiket.

Hirdetés

Ófalu Bonyhádtól 15, a 6-os úttól 5 kilométerre, egy szűk völgyben megbúvó zsáktelepülés további vonzereje a polgármester asszony szerint a nullszaldós bűnözési statisztika.

Szavai szerint évek óta nem történt itt bűncselekmény.

Forrás: pécsistop

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!