Elképesztő: több száz illegálisan tartott második világháborús gyilkos cuccot talált a rendőrség

Hirdetés

Több száz illegálisan tartott második világháborús robbanószert, fegyvert, fegyveralkatrészt, valamint lőszert talált a rendőrség Kaposváron és Bárdudvarnokon a napokban, az ügyben két gyűjtő ellen indult eljárás – közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese kedden a somogyi megyeszékhelyen.

Szijártó István sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a villanyszerelő végzettségű munkanélküli férfiak egykori hadszíntereken, fémkeresőt használva leltek rá a veszélyes tárgyakra, amelyeket otthon rendszereztek, voltak, amelyeket szét is szereltek.

Ékes Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója elmondta, hogy a megyei rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség október 26-27-i közös akciója keretében három helyszínen tartottak házkutatást, aknavető gránátokat, tüzérségi lövegeket, és egyebek mellett puskákat is lefoglaltak, ezeket szakértők vizsgálják.

Szijártó István hangsúlyozta, a visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel, valamint a náluk talált drog miatt kábítószertartással is gyanúsított férfiak éveken keresztül maguknak gyűjtötték a második világháborús tárgyakat, további bűncselekmények elkövetését nem tervezték.

Hozzátette, hogy az eljárásban közreműködnek, megmutatták, hol van az az egyébként mezőgazdasági művelés alatt álló terület, ahonnan a fegyverek és robbanószerek származnak.

Hirdetés

Mindketten nagy veszélyben voltak – mondta a főkapitány-helyettes, aki azt kérte, hogy ha bárki ilyen eszközöket talál, ne vigye haza, értesítse a rendőrséget.

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!