Borzalom: két nőt is megtámadott egy férfi, az egyiket meg is erőszakolta a nyílt utcán

Hirdetés

Két nőt is meg­tá­ma­dott egy éj­szaka alatt az a férfi, aki Bu­da­pest szí­vé­ben, a Blaha Lujza tér­től két sa­rokra végül meg is erő­sza­kolta egyik ál­do­za­tát.

Alig egy utca a különbség a két helyszín között, ahol a férfi sétáló nőkre vadászott. Az első áldozatot a helyiek mentették meg, a másiknak azonban nem volt ilyen szerencséje, őt az utcán erőszakolta meg az elkövető.

A tettest elkapta a rendőrség, a bíróság azonban kiengedte, de bűnügyi felügyelet alá került.

A helyiek szerint kést is használhatott az erőszakoskodó, aki két nőt is megtámadott múlt szerda este a VIII. kerületben, a Vas utcában.

 Este 10-11 óra között még néztem a tévét, amikor irdatlan kiabálásra lettem figyelmes – mondta a Ripostnak  a környéken élő hölgy.

Hirdetés

– A fiatalok gyakran hangoskodnak, ezért először nem gondoltam, hogy baj történhetett. De újra és újra hallottam a vérfagyasztó sikolyt, így kinéztem az utcára, de nem láttam semmi szokatlant. Másnap a szomszédok mesélték, hogy mellettünk, a Gyulai Pál utcánál a járókelők mentettek meg egy nőt, akit meg akart erőszakolni egy 20 év körüli férfi. Biztos voltam benne, hogy ezt az esetet hallottam, de aztán az egyik szomszédasszonyom mesélte: rendőröket látott, akik a térfigyelő kamerákat keresték.A rendőrök azt mondták a lakóknak, hogy a Vas utcában még egy támadás történt, és ott ugyanennek a férfinak végül sikerült az erőszak, ugyanis első zaklatása után, átsétált a túlsó oldalra, ahol elkapott egy nőt és megerőszakolta. Azt mondják, késsel fenyegette meg, ezért tette azt, amit a férfi mondott neki.

Ebbe a kapualjba rángatta be áldozatát a férfi a Vas utcában:

A VIII. kerületi rendőrkapitányság szexuális erőszak miatt folytat eljárást – közölte  a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy embert aznap este 23.30-kor elfogtak, és gyanúsítottként ki is hallgatták szexuális erőszak kísérlete, és szexuális erőszak elkövetésének gyanúja– vagyis két különböző eset – miatt.

Az illetékes bíróság pénteken elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.

A bűnügyi felügyelet egy új, összefoglaló elnevezés, lakhelyelhagyási tilalmat vagy házi őrizetet jelent, vagyis a gyanúsítottat kiengedték, szabadlábon védekezhet.

Hirdetés

Forrás: ripost

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!