Itt vannak a részletek a Vas megyei mérgezésről – ezt tették a gyerekek

Hirdetés

Mint azt megírtuk, Sárváron egy iskolában alsó tagozatos gyereke akarták megmérgezni osztálytársukat.

Mostanra kiderült: a gyerekek körömlakklemosót öntöttek társuk italába, a kislány kórházba került.

Az acetont két osztálytársa öntötte egy alsós italába.

Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója szombaton elmondta, hogy a tankerület is kivizsgálja a történteket, de a rendőrségi nyomozás lezárultáig részletekről nem nyilatkozhatnak. Annyit elárult, hogy a kislány – orvosai szerint – már jól van, nem szenvedett maradandó károsodást és már otthon lábadozik.

Az esetről a 112press.hu azt írta, hogy a két kilenc év körüli kislány valamin összeveszett, és egyikük úgy akarta büntetni a másikat, hogy az italába körömlakklemosót, acetont öntetett egy harmadik osztálytársukkal.

Hirdetés

Szinte azonnal rájöttek, hogy butaságot csináltak, ezért az acetont betöltő kislány kiöntötte az italt. A kulacs alján azonban még maradt némi folyadék, és belekortyolt a megbüntetni akart gyerek. Röviddel ezután hasfájásra panaszkodott, ezért osztálytársai szóltak tanítójuknak, az iskola vezetői pedig értesítették a mentőket és a szülőket is.

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!