Kósa Lajos: “Az ellenzék rabszolgatörvényt kiált, de akik most sípolnak, egymillió embert eresztettek az utcára”

Hirdetés

Szó sincs arról, hogy a jövőben a kormány hagyná kiszolgáltatni a munkavállalókat – jelentette ki hétfőn a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselője.

Azzal kapcsolatban, hogy csaknem 3 ezer módosító indítványt nyújtott be a hétfői napirendhez az ellenzék, azért, hogy így akadályozza meg, hogy szerdán a parlament szavazzon a munka törvénykönyvéről azt mondta, ameddig lehetett beadni érdemi indítványt, addig az ellenzék egyetlen egyet sem adott be – írja a Magyar Idők.

– Múlt hét csütörtökig lehetett, a határidő lejárt, aki késve jelentkezik hiába mondja, hogy nagyon jól tudja az anyagot – mondta a képviselő, jelezve, hogy az ellenzék hisztériája révén az „értékes műsorperceket” is a törvény megismerésétől veszi el ez.

Hangsúlyozta: az új szabályozás a teljes munkaerőpiac 10-15%-át érinti érdemben, ezért még általános érvényűnek sem tekinthető. Akik azt a lehetőséget szeretnék választani, hogy többet dolgoznak a munkahelyükön, az új szabály révén ezt megtehetik, de ehhez kell a dolgozó, az üzemi tanács beleegyezése, rögzíteni kell a kollektív szerződésben is.

„Nem lesz 48 órás munkahét, nem lesz szombati munkavégzés. Ez hazugság. Az elrendelt túlórát a hónap végén kell kifizetni, ahogy eddig is kellett, és nem lehet elrendelni túlmunkát. Az ellenzék rabszolgatörvényt kiált, de az igazság az, hogy a főszabály nem változott. Jelenleg nem munkanélküliség, hanem munkaerőhiány van, akik most sípolnak, egymillió embert eresztettek az utcára” – mondta  Kósa Lajos.

Hirdetés
Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!