Nagyon durva statisztika Németországból

Hirdetés

A szekularizáció, az iszlamizáció és a szegénység közös “diadala”.

Tizenhét millió (azaz minden negyedik) felnőtt német állampolgár nem ünnepli a karácsonyt – derült ki a YouGov reprezentatív felméréséből.

Az eredmények szerint a legnagyobb eséllyel a 18-30 év közötti férfiak mondanak nemet Krisztus születésnapjára, míg az összes „nem ünneplő” 20 százaléka migrációs háttérrel rendelkezik.

Azok a német felnőttek, akik egyedül élnek vagy nincsen gyermekük, kisebb valószínűséggel ünneplik a karácsonyt, de a szűkösebb anyagi lehetőségekkel rendelkező háztartásokban is kevésbé gyakori az ünnep megülése.

A közvélemény-kutatás készítői arra az összefüggésre is rámutattak, hogy azok, akik nem ünneplik a karácsonyt, nagyobb eséllyel tartják pénzkidobásnak a hagyományos esküvők megrendezését is.

Hirdetés

Sajnos a történelem folyamán mindig is akadtak szegényebb sorsú emberek, akik az anyagi helyzetük miatt nem engedhették meg maguknak, hogy megünnepeljék a karácsonyt, habár a lehetőségeikhez mérten azért igyekeztek megemlékezni Jézus Krisztus születéséről.

Ami viszont újdonság (nemcsak Németországban, hanem az egész nyugati világban) az az, hogy a keresztény vallás visszaszorulása és ezzel párhuzamosan – a bevándorlóknak köszönhetően – az iszlám térhódítása  évszázados, évezredes szokásokat ír felül. Nincs ez másképp a karácsonyhoz kötődő szokásokkal sem.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!