Hatalmas a készültség: elrabolták az Esterházy család egyik tagját

Hirdetés

A nyílt utcán raboltak el a burgenlandi Kismartonban (Eisenstadt) egy 88 éves asszonyt, osztrák sajtóértesülések szerint az Esterházy Alapítványt kezelő Ottrubay István (Stefan Ottrubay) édesanyját, Mag­dolna Te­ré­ziát.

Az eset a délutáni órákban történt, a rendőrség késő este tájékoztatott róla.

Az idős asszony az utcán sétált ápolója kíséretében, amikor két, feltehetően külföldi rendszám táblájú fekete limuzin fékezett le mellettük.Egy nő és egy férfi ugrott ki belőlük, az ápolót félrelökték, az idős asszonyt pedig betuszkolták az egyik autóba, majd nagy sebességgel elhajtottak a kismartoni Hegytemplom irányában.

Helmut Marban rendőrségi szóvivő az APA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy nagyszabású hajtóvadászat indult az emberrablók után.

“Nemzetközi keresés folyik minden irányban” – fogalmazott a szóvivő, és részletesen elmondta, hogyan néztek ki az emberrablók.

Hirdetés

Herbert Kickl belügyminiszter azonban óvatosságra intett, azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy ez – mint fogalmazott – “klasszikus értelemben vett emberrablás volt-e”.

A rendőrség nem fedte fel az elrabolt nő kilétét, de osztrák híradások szerint az Esterházy Alapítványt kezelő Ottrubay István édesanyját ejtették túszul. Szemtanúk szerint az eset után állig felfegyverzett rendőrök lepték el Kismarton utcáit, megállították és átkutatták a magyar rendszámú gépkocsikat.

Forrás: origo

A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!