Most érkezett: meghalt a megkéselt polgármester

Hirdetés

Gdansk polgármestere ma délután belehalt a sérüléseibe.

Habár megműtötték hétfőre virradóan az észak-lengyelországi Gdansk megkéselt polgármesterét, de orvosai ma délután közölték az újságírókkal, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe.

Ahogy korábban megírtuk, Pawel Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen késelte meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi. A polgármestert újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, és megműtötték, ami öt órán át tartott. Tomasz Stefaniak, az egyik műtőorvos a gdanski egyetemi kórházban végrehajtott műtét után újságíróknak nyilatkozva azt mondta: “a következő órák döntő fontosságúak lesznek“. Adamowicz szívét súlyos, a rekeszizmát és más hasi szerveit enyhébb sérülések érték. A vérátömlesztéshez 41 egységnyi vért használtak fel.

Az elkövetőt őrizetbe vették. A PAP hírügynökség hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a férfinak egy újságírói azonosító segítségével sikerült feljutnia a szabadtéri színpadra, ahol Adamowicz tartózkodott.

A hírtévék több videofelvételt tettek közzé, ezeken látszik, hogy a támadó a tett után még egy ideig szaladgált a színpadon, majd elfogták.

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!

Kövess minket a Facebookon!