Plakátkampány: a kormány reagált a brüsszeli vádakra

Hirdetés

A magyar kormány szerint az Európai Bizottság (EB) a magyar plakátkampányra reagálva beismerte, hogy „minden egyes bevándorláspárti brüsszeli terv létezik” – jelentette ki szombaton a kormányszóvivő.

Hollik István közölte: a kormány tételesen válaszol a bizottság állásfoglalására. Felsorolják, milyen, a migrációt segítő brüsszeli tervek, döntések születtek a migránsvízummal, a kvótákkal, a határvédelem jogának csökkentésével, a Soros-szervezetek támogatásával, a migrációt elutasító országok megbüntetésével kapcsolatban. Megjegyezte, ezek már döntéselőkészítő javaslatok és határozatok formájában ott vannak az Európai Bizottság és az Európai Parlament asztalán. A magyar kormány álláspontja szerint az embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel, hiszen Európa jövője a tét.

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Weber, a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort a Brüsszelt támadó plakátkampány miatt, Hollik István azt mondta:  a kormány minden kritikát szívesen meghallgat, de számukra a magyar emberek döntése fontosabb a pártfegyelemnél. Rámutatott, a magyar emberek több alkalommal is úgy döntöttek, hogy meg kell védeni az európai keresztény kultúrát, és ezért meg kell állítani a migrációt. Arra, hogy egyre több tagpárt kezdeményezi a Fidesz kizárását az EPP-ből, Hollik úgy reagált:  a kormány dolga a magyar emberek képviselete, és ez fontosabb, mint a Néppártban a pártfegyelem.

Halász János, a Fidesz parlamenti frakciószóvivője szombaton Debrecenben arról beszélt, Brüsszel tervei közül a legveszélyesebb, hogy „gazdasági bevándorlók milliói előtt akarja kitárni a kapukat”. Itt már rég nem a menekültekről van szó, hanem Európába tartó gazdasági bevándorlók millióinak a beengedéséről – tette hozzá, megjegyezve, a gazdasági bevándorlók a valódi menekültekkel keveredve, illegálisan érkeznek Európába. Az EB leveléből idézte azt a részt, amely szerint „továbbra is biztosítani kell a legális migrációs lehetőségeket, (…) a legális migráció igazából visszatartó erőként hat az illegális migráció ellen”. Kijelentette: minden a Soros-terv szerint halad, amely szerint a migráció jó és kívánatos Európának.

Kovács Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában ugyancsak beszélt a Fideszt ért néppárti kritikákról. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint hangulatkeltés folyik a magyar kormány és a Fidesz–KDNP ellen. Úgy fogalmazott: a kormánynak feladata tájékoztatni a magyar embereket arról, hogy miről kell döntést hozniuk a közelgő EP-választáson. Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, a kormány plakátkampánya tényszerű, annak minden állítása igaz, az EB bevándorláspárti intézkedései bevándorlókontinenssé tennék Európát – hangoztatta. Elmondta továbbá: a tájékoztató kampány március 15-ig tart. A Fidesz EPP-ből való kizárásáról szólva azt mondta: a Fidesz a józan ész szavát képviseli, ami egybecseng a magyar emberek és egyre több európai ember véleményével is, miszerint a migráció olyan veszély, ami az európai kultúra alapjait fenyegeti. Az EB túlterjeszkedik hatáskörén, titokban készít elő döntéseket, kész helyzet elé állítva a tagállamokat.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!