Kiakadtak a szülők: Mér­gező az ivó­víz két ma­gyar is­ko­lá­ban

Hirdetés

A gye­re­kek pa­lac­ko­zott vizet kap­nak, mert két sze­gedi is­ko­lá­ról ki­de­rült, hogy teli van mér­gező ólom­mal a csap­víz.

Né­hány hete egy bu­da­pesti, gaz­dag­réti is­ko­lá­ban for­dult elő ha­sonló eset. Sok régi épü­let­ben van­nak még ólom­csö­vek, ér­de­mes be­vizs­gál­tatni a vizet. Most in­gye­ne­sen be­mé­ret­het­jük a vizet és ta­ná­csot is kap­ha­tunk.

Dühösek a szülők, merta gyerekeik hónapok óta ihatták a mérgezett vizet a szegedi Zrínyi Ilona és a Rókus Általános Iskolában, ahol a megengedett határérték többszörösét mérték az iskolai csapvízben.

Hatóságunk két szegedi iskola belső hálózatából mért határérték feletti ólomszintet. Ezért a mai napon elrendeltük az érintett iskolákban az ivóvízfogyasztás tilalmát és ezzel egyidejűleg az iskoláktól intézkedési tervet kértünk be a helyzet megoldására” – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

„A gyerekeknek már szóltak, hogy folyatni kell a vizet, mielőtt innának belőle, az okot is elmondták, az én fiam tudott róla”- mondta Szilvia, az egyik szülő. „A gyerekeknek lehet hogy szóltak, de a szülők felé nem jelezték, én az internetről tudtam meg” – mondta felháborodottan egy másik anyuka,  Mónika.  „A gyerekeink ólommérgezett vizet isznak hónapok óta! Nincs az igazgatónak ilyen esetben tájékoztatási kötelezettsége?” – tette fel a kérdést az édesanya.

Hirdetés

A környékbeliek is aggódnak, úgy gondolják, hogy nem csak az iskola vize lehet szennyezett.

„A közelben lakom. A társasházunkba is ólomcsövön jön a víz a vízóráig. Többször kértük a cserét a Vízművektől, de nem reagálnak a kérésünkre “ fejtette ki aggodalmát N. Valéria.

A probléma nem egyedi.  Márciusban a Szomszédok tévésorozat iskolájában, vagyis egy budapesti,  gazdagréti suli csapjaiból folyt ólmos víz. A Csíkihelyek Általános Iskolában a megengedett érték kétszeresét mérték.  Ott is palackozott vízzel oldották meg a problémát.

Magyarországon évente több mint 60 ezer ivóvízmintából összesen 900 000 vizsgálatot végeznek. A hazai ivóvíz minősége megfelel az európai átlagnak.  A vízminőség romlásának a leggyakoribb oka az ólom. Ólomcsövek többnyire a régi házakban találhatók: a régi családi házakban, bérházakban és a korai panelekben, tehát több százezer magyar családot érinthet a probléma. Az ivóvízbe beoldódó ólom főleg a magzatokat és kisgyermekeket veszélyezteti. Hosszú évek alatt a felnőtteknél is kialakulhat például vérszegénység, vesekárosodás.

Akik ag­gód­nak a csap­vi­zük eset­le­ges ólom­tar­talma miatt, most ingyen bevizsgáltathatják – közölte a tisztiorvosi hivatal.

Hirdetés

A bevizsgálás menete egyszerű: írjon e-mailt az olom@oki.antsz.hu címre, melyben érdemes megemlíteni, hogy mikor épült a ház. A mintavételi csomagot személyesen lehet átvenni az Országos Közegészségügyi Intézetnél, vagy e-mailben kérhető a postázás. A csomag kézhezvétele után a mellékelt tájékoztató lépéseit követve elvégezhető a mintavétel. Ezután személyesen, vagy postai úton juttatható vissza a csomag az OKI-hoz.

A fővároson kívül élők a területi kormányhivatalnál igényeljék a csomagot.

Ki a felelős, kinek kell kicserélni?

A gerincvezeték cserélése a szolgáltató feladata, a házban levő csöveket a tulajdonosnak kell cserélnie. A vízóra helye a döntő: onnan kifelé a szolgáltató feladata és felelőssége, a vízórán belül pedig a tulajdonos a felelős, társasház esetén tehát az egész lakóközösség, ha nincsenek egyedi vízórák a lakásokban. Az elosztóhálózaton nincs ólomvezeték, de a bekötővezetéken, ami az utcán húzódó gerincvezetékből a vizet a fogyasztóhoz szállítja, sajnos igen. Ezek cseréje folyamatos, az elmúlt évtizedben több százezer méternyit cserélt ki csak a fővárosi vízmű.

Ólomcsöveket főként 1945 előtt építettek be Magyarországon az ivóvízhálózatokba, de egészen a  80-es évek elejéig használtak ólomcsöveket. Ez nem csak magyar probléma, az európai nagyvárosokban sok helyen megvannak még az előző századfordulón beépített ólomcsövek.

Hirdetés
Hirdetés

Mit tegyünk, ha ólmos a vizünk?

– A meleg víz fémoldóképessége nagyobb, így főzéshez, italkészítéshez érdemes hideg vizet folyatni.

– Mivel a pangó vízben az ólom mennyisége magasabb lehet, fogyasztás előtt ajánlott 1 percig folyatni azt. A kifolyatott víz más háztartási célra (mosogatás, dísznövények locsolása stb.) felhasználható.

– A bevizsgált utótisztító kisberendezések egy része szintén alkalmas lehet az ivóvíz ólomtartalmának eltávolítására.

– A végleges megoldást az ólomcsövek és az ólomtartalmú szerelvények teljes cseréje jelenti.

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!