Sokan nem tudják – fontos változás történt ma a boltokban

Hirdetés

Sok boltos nem tudja: ma lép hatályba az a szabály, hogy a vásárló nem láthatja a régebbi beírásokat a panaszkönyvben, hivatalosan vásárlók könyvében. A beírásokat tartalmazó lapokat el kellett távolítani – írja a napi.hu a Blokkk.com cikkére hivatkozva.

Mától hatályos az a törvénymódosítás, mely alapján a különböző szolgáltatóhelyeken, boltokban, vagy például vendéglőkben, vagy éppen a fodrásznál a vásárlók már nem láthatják a korábbi bejegyzéseket.

kereskedelmi szakportál becslése szerint több mint 200 ezer boltos, vagy más szolgáltatóhelyen kötelező a vásárlók könyvének kihelyezése.

A fogyasztóvédelmet irányító szaktárca (az Innovációs és Technológiai Minisztérium) közzé is tette felhívását, hogy nem kötelező új vásárlók könyvét venni a régi helyett, elégséges a régi bejegyzéseket tartalmazó oldalak eltávolítása.

A 2005-ben született kereskedelmi törvény szinte szó szerint vette át a vele leváltott 1978-as belkereskedelmi törvény szövegét, eszerint “az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen” kell a vásárlók könyvét elhelyezni, de az is, hogy “a vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos”.

Hirdetés

De hát amit a boltosok leginkább furcsállottak, az az, hogy ha el kell tüntetniük a régi bejegyezéseket a beíró, vagy csak kíváncsiskodó vásárlók elől (van, aki elkéri és csak lapozgat benne), akkor már sok értelme végképp nincs is az egésznek. A panaszügyintézésre vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások szerint ugyanis gyakorlatilag, a lényeget tekintve ugyanúgy kell eljárniuk a boltosoknak, szolgáltatóknak, mint a vásárlók könyvébe beleírt bejegyzések esetében, azaz 30 napon belül meg kell válaszolni a vásárló panaszát

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!