Czeglédy a facebookon üzenget a Fidesznek

Hirdetés

Czeglédy Csaba a Facebookon reagált a Fidesz frakciószóvivőjének szombati sajtótájékoztatójára, ahol az hangzott el, hogy az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédynek. Halász János Debrecenben azt mondta, a Demokratikus Koalíció azért tette fel Czeglédy Csabát a párt európai parlamenti listájára, hogy mentelmi jogot adjon neki, és eltüntesse a nyomokat, amelyek titkos, külföldi trezorjaihoz vezetnek.

Értem én, hogy Halász János szerelmes belém, ezért foglalkozik velem ilyen sokat. Nincs is ezzel semmi baj, csak meséljen erről Kövér Lászlónak is – írta a közösségi oldalán Czeglédy Csaba.

Közölte, három sajtó-helyreigazítási kérelmet postára is adott, egyet a HírTV-nek, egyet az Origónak, egyet pedig a Magyar Nemzetnek. Ebben azt kéri, közöljék, valótlanul állították, hogy több külföldi széfje is van, továbbá, hogy hozzáférhet külföldi trezorjaihoz, féltett irataihoz, esetleges vagyonához, de megsemmisíthet perdöntő bizonyítékokat is.

Hangsúlyozta, 2019. március 7-e óta szabadlábon van, azóta szabadon utazhat akár külföldre is, az utazási szabadságához tehát semmi köze nincsen a mentelmi jogának, és jogerős bírósági döntés van arról, hogy esetében sem a szökés, elrejtőzés, sem a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem merül fel.

Szerinte a jogsértés súlyát növeli, hogy őt ismét nem kérdezték meg, nem reagáltatták.

Hirdetés

Forrás: atv

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!