Lejtmenetben a C&A: egy korszak véget érhet

Hirdetés

Egyre nehezebb helyzetbe kerül a legendás és hosszú évtizedeken keresztül rendkívül sikeres családi cég, a C&A. Ma már egyáltalán nem csillog olyan fényesen a cégtábla, mint korábban. Jó ideje lefelé tart az áruházlánc szekere: világszerte számos üzletet bezártak az elmúlt időszakban, és több országból is kénytelen voltak kivonulni. Mindent megtesznek azért, hogy újra stabilizálják a gazdasági helyzetüket, de már az alapító Brenninkmeijer család tagjainak jelentős része sem hisz a vállalatban.

Az áruházlánc története a németországi Mettingenben kezdődött, itt születtek ugyanis az alapító atyák, Clemens és August Brenninkmeijer, akik 1841-ben a hollandiai Sneekben megnyitották első üzletüket, amelyet a keresztnevük kezdőbetűi után C&A-nak neveztek el.

A cég nagyon sikeres lett: a második világháború után évtizedeken keresztül uralták az európai divatvilágot, emellett Brazíliában, Mexikóban és Kínában is megvetették a lábukat. A szorgalmas németek által alapított cég olcsó, az egész családot megcélzó ruhaüzleteivel jókora nyereségre tett szert – írja a Manager Magazin.
A zárt, őskatolikus, szinte szektaszerű klán sokáig megállíthatatlannak tűnt.

Aztán jött a Zara és a Zalando, és a C&A-nál zavarok jelentkeztek, méghozzá olyan nagyok, hogy 2017 augusztusában a központi üzletágat – eltérően a korábbi hagyományoktól – kénytelenek voltak egy családon kívüli menedzserre, Alain Caparrosra bízni. A Penny Market-láncot is üzemeltető Rewe egykori vezetőjére hárult a feladat, hogy megmentse az európai üzletágat.
Brenninkmeijerék valószínűleg túl sokáig áltatták magukat azzal, hogy rendbe jönnek a dolgok.A jövő évre korábban még 9 milliárd euró árbevétellel számoltak, miközben a jelenlegi árbevételük mindössze 5,5 milliárd. Németországban, amely messze a legfontosabb piacuk, 8,4 milliárd euróról 2,3 milliárdra zuhant a forgalmuk 1991 óta, az eredményük pedig hol nyereség, hol veszteség. Ha nincs az alapító család pénze, akkor a cég alighanem már rég a történelem egy része lenne.

A német-francia származású menedzser, Alain Caparros 2006-ban került a Rewe élére, ahol sikeres modernizációs programot hajtott végre. Már éppen el akart menni nyugdíjba, amikor a C&A-tól megkeresték, hogy vállalja el a lánc talpra állítását.

Hirdetés

Ismerős a helyzet– nyilatkozta Caparros. –A Rewénél kezdetben egy szörnyen beporosodott csapat volt, amelynek újra ki kellett találnia önmagát. A C&A-nál is sikerülni fog.

Bennfentesek szerint azonban az átszervezés a vártnál lassabban halad. Habár a kínálat bővítése érdekében olyan nagy ruházati márkákkal tárgyalnak, mint a Tom Tailor, az S.Oliver és a Bestseller-csoport (Vero Moda, Jack & Jones), hiszen most az a középtávú céljuk, hogy az árbevétel negyedét idegen márkák adják, a C&A-hoz illő brandek többsége azonban már minden utcasarkon kapható.

Az pedig, hogy a cég játékautókat és lakberendezési cikkeket (Butlers) is kínál, sőt, kozmetikumok forgalmazását is fontolgatja, jelzi, hogy túl kevés vásárló jár az amúgy túlméretezett áruházakba.
Egyes szakértők szerint a C&A a múltjából él, és ez lehet a veszte.A kezdetek óta az egész család számára kínál alapdivatárukat, a radikális irányváltással tehát elriasztaná korosodó célcsoportját.

Az online üzletágba és a marketingbe ugyanakkor nem fektetnek eleget: Európát tekintve az interneten mindössze 150 millió euró forgalmat könyvelhettek el a 2017/18-as üzleti évben. Eközben az iparágban drámai végjáték kezdődhet, mivel a ruhásszekrények tele vannak, a kereslet csökken, a kínálat viszont nő. Nyomul az Aldi és a Lidl, az online kereskedők (Amazon, Zalando) miatt pedig elnéptelenednek a belvárosi üzletek.
A Brenninkmeijerek egy része szabadulna a C&A-tól. A család öt évvel ezelőtt már tárgyalt az eladásról a Bain Capitallel, a múlt év elején pedig a Spiegel tudni vélte, hogy el is adják a céget. A tárgyalások azonban nem jártak eredménnyel.

Az áruházlánc jelenleg 21 országban van jelen 1800 üzlettel, de egyre inkább visszaszorul: 2017 vége óta mintegy 160 egységet számolt fel. Legutóbb 2012-ben lépett be új piacra (Szerbia), miközben Törökországot és Oroszországot feladta, a kínai hálózatot visszanyeste, az idei évre tervezett észtországi megjelenést pedig lefújta.Egyedül Brazíliában virágzik az üzlet, Dél-Amerikában ugyanis még trendi a C&A.

Hirdetés

Elemzők szerint, ha tőzsdére vinnék a céget, az 1,5 milliárd eurót hozhatna a konyhára. De ez nem is lenne annyira fontos, hiszen a család vagyonát több mint 19 milliárd euróra becsülik. A fő kérdés, hogy megmarad-e a C&A eddigi formájában, vagy értékesítik. Az egyik családtag szerint utóbbi esetben a saját identitásukat adnák el, hiszen a C&A nélkül már csupán egy átlagos örököscsalád lennének. Lehet persze, hogy már most is azok: a menedzsmentben még soha nem volt ilyen kevés családtag, sokan már a saját útjukat járják. Néhányuk számára a C&A már régóta nem a legfontosabb tényező.

Forrás: origó

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!