Magyar családok rekedtek Tunéziában – nem tudni mikor jutnak haza

Hirdetés

A bama.hu információi szerint több pécsi család is Tunéziában rekedt pénteken, miután nem indult el a visszafelé tartó gépük.

Nagy a bizonytalanság.

Egyik olvasójuk elmondta, hogy legalább két pécsi család, köztük az ő hozzátartozói is Tunéziában rekedtek a pénteki nap folyamán, és jelenleg is az afrikai országban tartózkodnak. Egy utazási iroda által szervezett nyaraláson vettek részt, mely tegnap ért volna véget.

Hivatalos információt nem kaptak a kint rekedtek, annyit hallottak csak, hogy meghibásodott egy repülőgép, vagy egy másik verzió szerint túl sok késést halmozott fel vagy a pilóta, vagy a gép, és emiatt esett ki a járat. A Tunisair járatával jöttek volna haza, pótolni még nem sikerült, bár állítólag egy gép hajnalban már elindult azokkal, akik a legtöbb ideje várakoztak. Sajtóhírek szerint több mint száz magyar rekedt az afrikai országban. A helyszínen a magyarok körében terjengő pletykák szerint a tuniszi terrortámadás miatt pánik van az országban és rengetegen menekülnek el, és emiatt lehet inkább a további késés. Olvasónk ugyanakkor hozzátette, hogy már kifelé is nyolc órás késéssel indultak el, akkor is már gond volt a géppel.

Hivatalosan az utasok sem tudnak semmit arról, hogy mikor jöhetnek haza.

A tegnapi gyötrelmes repülőtéri várakozás után szombaton hajnali háromkor vitték végül őket egy szállodába Monastirba, ott azt mondták nekik, hogy ma (ottani idő szerint) délután kettőkor kell a recepción gyülekezniük, és akkor kapnak további információt.

Hirdetés

A csoport egy része ráadásul pont Tuniszban volt, amikor terrortámadás történt két nappal ezelőtt. A magyarok egy része fakultatív kirándulással ment a városba. Többen sokkot kaptak, úgy menekítettek ki fegyveres hatóságok több tíz magyart. Az informátor elmondta azt is, hogy nehezen tudnak kommunikálni, se térerő, se normális wifi nincs ugyanis.

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!