Totális bukta: még a választók fél százaléka sem regisztrált az ellenzéki előválasztásra

Hirdetés

Szinte senki- a budapesti választók 0,31 százaléka, 4366-an – regisztráltak online az ellenzéki előválasztásra – közölte a Sétáló Budapest 2019 pénteken az MTI-vel.

A Zaránd Péter, Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt kampányfőnöke által jegyzett közleményben úgy vélekedtek, ez a Demokratikus Koalíció (DK) által szabott feltételek miatt van.

Lényegében nem volt tájékoztatási időszak, csak egy magyarázó videó került ki az internetre, amely – szerintük – legjobb esetben is csak a politikailag legaktívabbakhoz jutott el. Keveslik, hogy a regisztrációs időszak összesen hét – a szavazási időszaktól elhatárolt – nap volt. Továbbá bonyolultnak tartják a rendszert, amely ügyfélkapu hiányában kizár hétszázezer budapesti választót – írták, hozzátéve, az ügyfélkapuval rendelkezőknek is csak 0,62 százaléka regisztrált.

A közlemény szerint az online előválasztás vonzó és innovatív lehetett volna, megvolt hozzá a megfelelő rendszer és ütemterv, de Gyurcsány Ferenc párja és a szocialisták “elgáncsolták.”

A DK elérte, hogy egy demokratikus, széles legitimitású előválasztás helyett pártszavazást tartsanak Gyurcsány Ferenc “szektájának” és a “szocialista nyugdíjasoknak”. Így friss tömegek bevonzása helyett, ugyanazok döntenek majd, akik eddig is kiválasztották “az ellenzék alkalmatlan, hiteltelen jelöltjeit”, akiket már háromszor vert meg Orbán Viktor miniszterelnök kétharmaddal – fogalmaztak a közleményben.

Hirdetés

 

Forrás: Pestisracok.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!