A bevándorláspártiak kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs csomagját

Hirdetés

Ismételten kiderült, hogy a bevándorláspárti erők kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs dokumentumát, az ENSZ globális migrációs csomagját – nyilatkozta Szijjártó Péter hétfőn az MTI-nek, melyet a 888.hu szemlézett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az ENSZ Közgyűlése szavazott a tavaly decemberben elfogadott globális migrációs csomag utókövetési mechanizmusáról, a szavazáson 118 ország voksolt igennel, 5 ország – Magyarország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Izrael és Észtország – nemmel, 13-an tartózkodtak, és 57 ország nem vett részt a szavazáson.

Az ENSZ globális migrációs csomagjának végrehajtását nem szavazták meg a V4-országok – a csehek tartózkodtak, a szlovákok nem jelentek meg a szavazáson –, ami jól mutatja szövetségünk egységét – mondta Szijjártó Péter, majd emlékeztetett: az öt elutasító ország közül négy már a tavaly decemberi elfogadásnál is nemmel szavazott a migrációs csomagra, és most a csomag végrehajtására már Észtország is nemet mondott.

A külügyminiszter  szerint a jövőben is arra kell felkészülnünk, hogy a brüsszeli és az ENSZ-ben dolgozó bevándorláspárti bürokraták mindent meg fognak tenni azért, hogy a migrációs csomagot a világon mindenhol kötelezővé tegyék, ha egészben nem ment, akkor részenként próbálják meg ráerőltetni az országokra. A külügyminiszter hangsúlyozta: amit az ENSZ elfogad, az a nemzetközi jogalkotás és a bírói gyakorlat részévé válik, ezért szüntelenül harcolni kell a bevándorláspárti javaslatok ellen.

Szijjártó Péter megállapodott a lengyel belügy- és az észt külügyminiszterrel egy állandó figyelmeztetési mechanizmusról, amelynek keretében már a kezdeti fázisokban „ellene tudunk menni az ilyen bevándorláspárti javaslatoknak, akár az ENSZ-ben, akár Brüsszelben születnek”.

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!