(VIDEÓ)Beleszeretett Romániába egy belga, erre szinte agyonverték a “vendégszeretők”

Hirdetés
Kolibicán estek neki botokkal a külföldi motorosnak.

Lényegesen megváltozhatott a véleménye Romániáról annak a belga állampolgárnak, aki pár éve fülig szerelmes lett az országba. Méghozzá annyira, hogy hozzá is kötötte az életét: odaköltözött.

Előszeretettel kirándult, csütörtökön például Kolibicán motorozott két besztercei haverjával a víztározó lenyűgöző környékén. Pechére, ugyanis a közelben legelt két szekér elé fogott ló is, az állatok pedig megijedtek a motorok zajától és felborították a szekeret.

Belga barátunk – hiába próbálták lebeszélni a helyi viszonyokat jobban ismerő beszterceiek – a civilizált világ normái szerint ragaszkodott hozzá, hogy odamenjen a szekeresekhez és bocsánatot kérjen a kellemetlenségért, esetleg megfizesse az okozott kárt.

Ennyi kellett! A barátságosnak cseppet sem mondható borgói juhászok nekiestek, és botjaikkal addig ütötték, míg szinte agyonverték. Kórházba került sérüléseivel, több sebét össze kellett varrni.

De az eset komoly lelki traumát is okozhatott, nem vennénk rá mérget, hogy továbbra is ugyanúgy imádja Romániát.

Hirdetés

Az esetről készült videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

Forrás

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!