Amerikai közgazdász: Trump újabb húzása recesszióba döntheti a világot

Hirdetés

Az Egyesült Államok ősszel újabb kínai termékekre vethet ki védővámot, ez pedig már próbára teheti a kínai vezetést, hogy fenn tudják-e tartani a gazdaság növekedését – véli a JP Morgan vezető közgazdásza. A CNBC által idézett szakember szerint 40 százalék egy globális recesszió esélye a következő egy évben.

A jelenleg érvényben lévő amerikai vámok nagyjából egy éve sújtják a kínai termékeket, a bevezetésük után az ázsiai ország vezetése fiskális és monetáris eszközökkel is igyekezett élénkíteni a gazdaságot, hogy mérsékeljék a kereskedelmi háború hatásait. Ezek pedig többé kevésbé működtek is. Most azonban az lesz a kérdés, hogy ha az USA valóban további vámokat vet ki, akkor milyen eszközei lesznek még Kínának – véli Bruce Kasman, a JP Morgan vezető közgazdásza.

Bruce Kasman szerint korai lenne fellélegezni, hiszen ma sem látjuk, milyen mélyre hatnak majd a vámok a gazdaságban. Főleg a kínai gazdaság esetében beláthatatlanok a hatások, az ország GDP-növekedése már most is 27 éves mélypontra csökkent, mindössze 6,2%-kal tudnak bővülni.

A szakértő szerint elsősorban az amerikai-kínai szembenállás miatt romlanak a globális gazdasági kilátások is, ez alól Európa sem vonhatja ki magát. A szakember becslése szerint 40% annak esélye, hogy hat-kilenc hónapon belül globális recessziót látunk majd.

Forrás: portfolió

Hirdetés
Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!