Botrány a patinás fővárosi gimnáziumban – az igazgatót is leváltották

Hirdetés

Nem lehet jövőre érettségizni a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban, az igazgatót is leváltották, megbízását augusztus 15-i hatállyal vonták vissza.

A gimnázium igazgatója, Tóth Gábor megerősítette az Indexnek, hogy az iskola nem érettségiztethet a következő, 2019/2020-as tanévben, őt pedig leváltották az idei érettségi körül kialakult botrány miatt.

Mint elmondta: ő csak szombaton reggel tudta meg, hogy leváltják, tanárként viszont továbbra is az intézményben maradhat. Szerinte rossz a rendelkezés a pedagógiai programban, amit az előző intézményvezető írt meg, az ő aláírása nincs is rajta. Ezt szerinte az Oktatási Hivatal korábban meg is vizsgálta, és nem talált semmilyen törvényellenességet. Azt mondta, hogy jóhiszeműen jártak el, nem történt szándékos csalás. Kifogásolta, hogy nem folytattak le az ügyben egy olyan eljárást, amelyben a másik felet, tehát őket is meghallgatták volna. És azt is sérelmezte, hogy ő lett a személyi felelőse a történteknek.

Úgy fogalmazott, hogy ez a döntés azt a 135 diákot fogja jövőre büntetni, akik emiatt más intézményekben lesznek kénytelenek érettségizni. Így egészen biztosan pszichés hátrányba kerülnek majd.

Az ügy hátterében az áll, hogy egy túlbuzgó érettségi biztos és egy megszorítóan értelmezett törvényhely miatt a sikeres szóbeli után megsemmisítették összesen húsz végzős vizsgaeredményeit,  arra hivatkozva, hogy nem teljesítették a vizsgára bocsátás feltételeit, mert bizonyos természettudományos tárgyakból hiányzott egy-egy érdemjegyük.

Hirdetés

Ez abból adódott, hogy a Szinyei esti tagozatára egy másik középiskolából átjelentkezett a tanulók korábbi iskoláikban eltérő évfolyamokon tanulták a kémia, biológia, fizika és földrajz tárgyakat.

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!