Dobrev nagyon piszkos alkut kötött

Hirdetés

Tegnap este Böröcz László a Fidesz frakcióhelyettese volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége, ahol érdekes szempontból közelítette meg az Origo által feltárt, Gyurcsányé korrupt asszisztensének ügyét.

Feltette a kérdést, miszerint vonható-e bármiféle párhuzam aközött, hogy Gyurcsányné lett a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) alelnöke, miközben a terhelt múltú, portugál Jose Alberto Alves Pereira lett az asszisztense.

“Az igazi kérdés az, hogy miért alkalmaznak Dobrev Kláráék egy ilyen hátterű korrupt politikust, tanácsadót” – tette fel a kérdést Böröcz László, aki ezt követően egy sötét háttéralku lehetőségét vázolta fel.

Felmerül a kérdés, hogy ez volt-e a deal, hogy ő alelnök lehessen a szocialista frakcióban vagy ez volt a deal, hogy a fideszes képviselőket nem szavazták meg a bizottságokba. – érkezett a felvetés, miszerint Gyurcsányné nem önszántából és jókedvéből foglalkoztatja a korrupt portugál tanácsadót, hanem sokkal inkább önös politikai érdekei miatt. 

Az Origo írta meg először, hogy Jose Alberto Alves Pereira, a portugál Szocialista Párt (PS) európai parlamenti küldöttségének (delegációvezetőjének) volt tanácsadója mintegy 20 ezer eurót lopott el a parlamenti látogatóktól, szerződéseket hamisított az előző uniós ciklusban (2014-2015 környékén), ami miatt nyomozást indított ellene a portugál rendőrség. A V4NA nemzetközi hírügynökség ezután arról cikkezett, hogy nyugdíjcsalás történhetett, hiszen a DK-nál éppen addig alkalmazzák Alves Pereirát, amíg betölti a 10 éves szolgálati viszonya, ami jobb nyugdíjat eredményez.

Hirdetés

A portál ezután részleteiben mutatta meg, hogy egy valóságos szocialista pénzügyi maffia működött Brüsszelben, aminek egyik központi szereplője Gyurcsány asszisztense volt. Gyurcsányné ennek ellenére fenntartások nélkül alkalmazta a korrupt alkalmazottat.

Vajon kik beszélték rá erre?

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!