Moszkva szerint a Deutsche Welle tüntetésre buzdít

Hirdetés

Az orosz külügyminisztérium csütörtöki közleménye megengedhetetlennek nevezte a német hírcsatorna eljárását, azzal vádolta  a Deutsche Welle (DW) német közszolgálati rádió- és televíziócsatornát, hogy kormányellenes tüntetéseken való részvételre buzdítja az orosz állampolgáro – írja a Mandiner.

Az orosz külügyminisztérium a Deutsche Welle moszkvai tömegtüntetésekről készült tudósítását Oroszország belügyeibe való beavatkozási kísérletnek minősítette.  A tárca csütörtöki közleménye megengedhetetlennek nevezte a német hírcsatorna eljárását.

A tárca hangsúlyozta: amennyiben a Deutsche Welle ismét ilyen felhívást tesz közzé, Moszkva lépéseket fog tenni az ország hatályos törvényeinek megfelelően. Hozzátette, hogy mindezt közölték a moszkvai német nagykövetség egy diplomatájával is.

A dpa német hírügynökség tudósítása megjegyzi: az eset hátterében az áll, hogy a Deutsche Welle egy moszkvai tudósítóját rövid időre őrizetbe vették, miután részt vett július 27-én egy be nem jelentett ellenzéki demonstráción az orosz fővárosban. Ezt követően a Deutsche Welle tiltakozó jegyzéket küldött az orosz külügyminisztériumnak. A jegyzékre adott válaszában a tárca hangsúlyozta: a DW tüntetésen való részvételre hívta fel az embereket, illetve a tudósító „maga is aktív résztvevője volt a jogsértő tevékenységeknek”. Ezeket az állításokat a Deutsche Welle határozottan visszautasította.

Az orosz hatóságok több mint 2000 embert állítottak elő a Moszkva belvárosában az utóbbi két hétvége során megtartott, be nem jelentett ellenzéki tüntetéseken. A megmozdulást azoknak a Kreml-ellenes képviselőjelölt-aspiránsoknak a támogatására szervezték, akiknek a szeptemberi képviselő-testületi választásokra való bejegyzését az illetékes hatóságok elutasították. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy az általuk összegyűjtött támogatói aláírások egy része hamisítvány.

Hirdetés

A békés tüntetők elleni rendőri erőszak azonban heves nemzetközi felháborodást váltott ki, valamint orosz jogvédők is éles kritikával illették a rendőrség eljárását.

Forrás: MTI/mandiner

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!