A vak fehér gólya célt tévesztett: dél helyett észak felé indult

Hirdetés

A fehér gólyák többsége már dél felé vette az irányt, hogy elfoglalják telelőhelyüket, egy madár viszont alaposan célt tévesztett, sajnos rossz felé indult el.

Szegény állat hétvégén Dánia egyik nagyvárosában, Esbjerg keleti városrészén landolt mindenki nagy meglepetésére, hiszen az országban rendkívül ritka jelenségnek számítanak a gólyák. Egy villa előkertjében tanácstalanul sétált fel és alá. Mint később kiderült, nem véletlenül, hiszen súlyos szemgyulladásban szenved, jórészt vak – nyilatkozta a Jydske Vestkysten című dán lapnak gólya megmentője, Bjarne Østergaard Rasmussen állatorvos.

A környéken élők hamar felfigyeltek a gólyára, viselkedéséből ítélve azt is sejtették, hogy a nagy madár bajban lehet.

A jólelkű emberek felhívták a dán gólyamentő központ képviselőjét, aki a helyszínre érkezett, és egy halászhálóval első kísérletre sikerült elkapnia. A szerencsétlenül járt madár feltehetően Hollandiából indult útnak, ugyanis ott gyűrűzték meg. Sajnos alaposan célt tévesztett, mert dél helyett észak felé indulhatott telelni.

A súlyos szaruhártya gyulladásban szenvedő gólyát később megetetették, jelenleg is ápolják, de még kétséges, hogy sikerül-e felgyógyulnia. Jelenleg szemcseppekkel kezelik, amely remélhetőleg visszaadja a látását. Ha a kezelésnek nincs hatása, a gólyát egy másik gondozóállomáson helyezik el. Addig biztosan nem engedik el, amíg teljesen fel nem épül.

Hirdetés

Forrás: Sokszínű Vidék

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!