Komoly bajban van Németország – Merkelnek köszönhetik

Hirdetés

Egyre inkább teret nyer Németországban a brutális nigériai maffia. Már vannak olyan területek, ahol nem érvényesíthetőek a német törvények mert azokat a nigériai maffia irányítja.

A világ legrettegettebb maffiái között tartják számon a nigériait. Módszereik egyedülállóak, sokszor még a fekete mágiától sem riadnak vissza. Németországban már kiépített hálózatuk van, amit a hatóságok nem klánokként, hanem testvériségként emlegetnek.

Németországban egyre több áldozatot szed az elképesztő módon terjeszkedő brutális nigériai maffia. A legjellemzőbb tevékenységeik közé tartozik az emberkereskedelem, a drogügyletek és a prostitúció. Rendszerint fiatal lányokat csalnak Nigériából Európába egy jobb életet kecsegtetve nekik, amikor azonban már Európában vannak, akkor megfenyegetik őket, hogy a prostitúció az egyetlen módja annak, hogy ne essen bántódásuk nekik, vagy a hátrahagyott családjaiknak.

2018-ban egyébként tízezer nigériai nyújtott be menedékkérelmet a német hatóságokhoz, ez 30 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Ezzel a nigériaiak a harmadik legnagyobb létszámban Németországba érkező népcsoport. A hatóságok pedig azzal számolnak, hogy idén még a tavalyinál is több migráns jöhet az afrikai országból. Ráadásul Olaszországban is több ezer nigériai él, akik egyre nagyobb számban döntenek úgy, hogy inkább továbbmennek Németországba, ahol jobb körülmények várnak rájuk. Ahhoz, hogy valaki a testvériség tagja legyen, egy durva beavatási ceremónián kell átesnie. Ennek során a jelöltnek le kell térdelnie a területet vezető „keresztapa” elé, eközben pedig a testvériség többi tagja korbáccsal és botokkal ütik. Egyesek a hűségesküjüket még Afrikában, mások csak az Európába érkezésük után teszik le. Az esküszegésnek pedig nagyon komoly következményei vannak.

Hirdetés

Egy konkrét esetről számoltak be szemtanúk, amikor a testvériség egyik drogterjesztője a társai ellen vallott a bíróságon az enyhébb büntetés reményében. A nigériai férfit később elkapták a maffia emberei egy bárban, a mosdóba vonszolták, ahol egy vascsővel megerőszakolták.

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!