A milliárdos csalással vádolt Czeglédy taktikát váltott

Hirdetés

Nem tudta meghallgatni a bíróság a bűnszervezet irányítójaként, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással 6,3 milliárd forint vagyoni hátrány okozásával vádolt Czeglédy Csabát, a Human Operator Zrt. igazgatósági elnökét, mivel a terhelt „nem szabályszerű idézésre” történő hivatkozással a péntekre tervezett tárgyalás elhalasztását kérte – írta meg a Magyar Hírlap.

A szombathelyi közgyűlésben független képviselőként megválasztott MSZP-s, korábban szocialista alpolgármester, az MSZP és a DK egykori ügyvédje, a Gyurcsány-féle „Altus magánbankház” VIP-ügyfele, aki a Gyurcsányné Dobrev Klára vezérigazgató irányította Altus Portfolio Kft.-től csaknem kétszázmillió forint magánkölcsönt kapott, azt állította a bíróságon, hogy az idézést késve, tizennégy nappal a kitűzött tárgyalás előtt kapta meg – a törvény tizenöt napos határidőt ír elő – , emiatt halasztást kért. Azt is állította, hogy az iratot kilophatták a postaládájából.

A bíróság emiatt a tárgyalást elnapolta, új időpontként pedig december 2-át jelölte meg.

A júniusban indult büntetőper korábbi szakaszából Czeglédy Csaba azért hiányzott, mert a DK európai parlamenti képviselőnek jelölte, s a Nemzeti Választási Bizottság – az ellenzéki delegáltak szavazatai­val – fenntartotta a politikus mentelmi jogát. Az EP-választást követően viszont a bíróság – helyt adva a vádhatóság indítványának – az első rendű vádlottat újra bevonhatta a büntetőeljárásba. A büntetőperben a bíróság hét vádlott esetében már jogerős döntést hozott, valamennyiüket több éves börtönbüntetésre ítélve. A hét vádlott még a nyomozási szakban beismerő vallomást tett, s a büntetőeljárási törvény lehetőségeivel élve egyezséget kötött az ügyészséggel büntetésük mértékéről.

Két további vádlott ezen a héten visszavonta korábbi beismerő vallomását.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!