Erdogan Trumppal egyeztet: bármelyik pillanatban elrendelhet egy katonai beavatkozást Szíriában

Hirdetés

Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon beszélt vasárnap este amerikai hivatali kollégájával, Donald Trumppal az Eufrátesztől keletre létrehozandó szíriai biztonsági övezetről, és megállapodtak abban, hogy novemberben Washingtonban találkoznak – közölte az ankarai elnöki hivatal.

A beszélgetés közvetlen előzménye, hogy Erdogan fenyegetően bejelentette: országa bármely pillanatban katonai beavatkozást hajthat végre Szíria északkeleti részén, az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen, mert saját biztonsága érdekében erre kényszerül. Így a háború elől elmenekült szíriaiak is hamarosan hazatérhetnek – tette hozzá a török elnök.

Majd a TASZSZ hírügynökség jelentette:  Törökország csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra.

Erdogan korábban többször figyelmeztette Washingtont, hogy ha szeptember végéig nem alakítják ki együtt a biztonsági zónát, akkor Törökország kénytelen lesz saját katonai terveit végrehajtani.

Egy lapjelentés szerint az Egyesült Államok és Törökország augusztusban állapodott abban, hogy biztonsági övezetet alakítanak ki a szíriai-török határon Rász el-Ajn és Tell-Abjad városok között.

Hirdetés

A területen feltehetően amerikai-török erők járőröznek majd, mert a szír-török határ északkeleti szakasza mentén már a megállapodás óta közös légi- és szárazföldi járőrözést folytatnak. Ankarai elképzelés szerint mintegy kétmillió, Törökországban élő szíriai menekült telepedhetne le a zónában.

A kurd erők az amerikai hadsereggel egyeztetve megkezdték a terület elhagyását, de Ankara szerint az övezet kialakítása lassan halad az Egyesült Államok hibájából.

Erdogan a vasárnap esti beszélgetésben elmondta Trumpnak, hogy csalódott Washington időhúzása miatt – olvasható az elnöki hivatal közleményében. A washingtoni találkozót Trump kezdeményezte – tették hozzá. A Fehér Ház egyelőre nem erősített meg semmit a beszélgetéssel kapcsolatban.

Washington nem támogatja és nem bonyolódik bele a várható török hadműveletekbe Észak-Szíriában – jelentette ki Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője vasárnap esti közleményében. “Törökország nemsokára megindítja régóta tervezett hadműveletét Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok fegyveres erői ezt nem támogatják, nem is bonyolódnak bele, és mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az Egyesült Államok hadereje a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen” – fogalmazott az elnöki hivatal közleménye.

Forrás: atv.hu/MTI

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!