Harminc éve: ez történt az MSZMP legutolsó kongresszusán

Hirdetés

Amikor 1989 kora őszén összeült az MSZMP XIV. kongresszusa, már tizenhat hónap telt el azóta, hogy Grósz Károly sikeresen eltávolította Kádár Jánost a párt éléről. Ez nem történhetett volna meg a Szovjetunió beleegyezése nélkül, ugyanis a gorbacsovi reformpolitika 1988 májusában Grószban vélte megtalálni a támogatóját.

Az új pártfőtitkár számára ekkor még nagyobb gondot okozott, hogy ki fogja viselni az esedékes és szükséges megszorítások felelősségét, ki fog belebukni a hetvenes évek közepétől fokozódó gazdasági válságba. Ebben a helyzetben hasonlóan gondolkodott, mint Kádár János, akit gyakorlatilag megbuktatott. Egy fiatal, negyvenéves miniszterelnököt választott az általa irányított politikai vezetés. Németh Miklós azonban éppúgy nem játszotta el a neki szánt szerepet, ahogy Grósz sem táncolt úgy, ahogy azt Kádár szerette volna. Sokszor tehette fel magának is a kérdést: a pártnak van-e még kormánya?

Németh Miklós, Pozsgay Imre és még Nyers Rezső is reformpártibb volt, mint az MSZMP főtitkára. Ezáltal a vezetésen belül is eltérések mutatkoztak. Pozsgay működött leginkább együtt az ellenzékkel, Németh Miklós éppen a Nagy Imre és társai újratemetése idején alakított ki kapcsolatokat az MSZMP ellenfeleivel, illetve sikeresen teremtette meg a szakértő kormány képét. Nyers Rezső kapocs volt a reformerek és a konzervatívok között. Az MSZMP haladóbb teoretikusai, gazdasági szakemberei számára Nyers az 1972 és 1974 között elkaszált 1968-as „új gazdasági mechanizmus” szenvedő alanyaként komoly renoméval rendelkezett, miközben a párt konzervatívjai mint az MSZMP alapító tagjára tekintettek nagy bizalommal. Azonban 1989 kora őszén minden addiginál jobban szorította az MSZMP vezetését a „kizökkent idő” dinamikája. A Nemzeti Kerek­asztal politikai egyeztető tárgyalásai lefektették a jövő többpártrendszerű választásának alapjait. Ráadásul aláírásgyűjtés kezdődött, amely előre vetítette, hogy népszavazás lehet a párt vagyonáról, a Munkásőrség megszüntetéséről, a párt munkahelyekről való kiűzéséről és a köztársasági elnök megválasztásának módjáról.

Mindez lépéskényszert eredményezett mind a Németh-kormány, mind az MSZMP vezetése számára. Egyre inkább kérdésessé vált, hogy a pártvezetés az 1988 novemberében alakított reformkörök, platformok vagy a régi konzervatív „proletárdiktatúra” és „demokratikus centralizmus” ideológiája és az „osztálypolitika” alapján folytatja a működést. Személyekre lebontva éppen emiatt kérdéssé vált, hogy mi történjen a párton belül a régi dogmatikus álláspontot képviselő politikusokkal. Lehet-e új megváltozott körülmények között a lassacskán alakuló plurális demokráciában együtt haladnia Berecz Jánosnak, Grósz Károlynak, Ribánszki Róbertnek, másfelől a reformokat választó Nyers Rezsőnek, Németh Miklósnak és Pozsgay Imrének. Az is kérdés volt, hogy egy megújuló párt – vagy egy új párt új névvel, új programmal vágjon neki a jövőnek. A konzervatívokat az érdekelte, hogy a „reformkommunisták” maradnak-e a pártban, vagy új pártot alapítanak.

Ugyanezt a kérdést tették fel a reform­erők, más hangsúllyal, miközben többen nem tartották magukat sem reformkommunistának, sem kommunistának.

Hirdetés

Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a nézetkülönbségek simán áthidalhatók. Nyomás nehezedett Németh Miklósra is. Visszaemlékezése szerint Grósz előre figyelmeztette, hogy a kongresszus előtt alaposan készüljön fel, mert a küldöttek a megnyitás előtti estén a miniszterelnöktől akarták hallani, mire készül a kormány a pártvagyon, a Munkásőrség vagy a munkahelyeken működő pártszervezetek tekintetében. A kormányfő nehéz helyzetben találta magát, úgy ítélte meg, hogy a reform­erők, legalábbis hangerő tekintetében, kisebbségben maradtak. A kormány döntéseit és azok magyarázatát nem fogadták el. Az sem tetszett többeknek, hogy tervei szerint a pártvagyonhoz tartozó ingatlanokat a kormány szét akarja osztani az ellenzéki pártok között, ily módon székházhoz juttatva őket.

Másnap, 1989. október 6-án, a Budapesti Kongresszusi Központban elkezdődött az MSZMP utolsó, szám szerint XIV. kongresszusa. Az előadói pulpitus felett az új idők szellemének megfelelő jelmondatot olvashattak a küldöttek: „Demokrácia, Jogállam, Szocializmus!” Ez jó előképe volt mindannak, amit mutatni szerettek volna az új párt leendő alapítói a közvélemény számára. Ormos Mária történész beköszöntőjében a magyar októberek csodái­ról és nemzeti tragédiáiról beszélt. Így került az MSZMP történetében egy mondatba először és utoljára a „Batthyányk, Damjanichok, Rajkok, Nagy Imrék és Mező Imrék emléke”.

Nyers Rezső politikai megnyitóbeszédében számolt az új típusú párt megalapításának kockázataival, hiszen a „demokratikus szocializmus” leendő pártjának lesznek olyan ellenfelei, akik ugyanazokkal a lehetőségekkel, alkotmányos biztosítékokkal élve indulnak majd el a választásokon, és a szocializmus nélküli demokrácia mellett törnek lándzsát. Azt is kifejtette, hogy az új párt nem lehet kommunista, de szociáldemokrata párt sem. Ám mind a reformkommunistákkal, mind a szocialistákkal, szociáldemokratákkal baráti kapcsolatokat javasolt fenntartani Keleten és Nyugaton is. Az új párt létrehozását támogató szavai különösen azért voltak fajsúlyosak, mert az MSZMP egyik meghatározó alapító tagjától származtak.

Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, bár maga is hangsúlyozta a reformokat és a „demokratikus szocializmust”, érezhetően nem értett mindenben egyet Nyerssel. Kiemelte, nem kell megtagadni a „kommunista eszményeket”, és véget vetett volna annak, hogy folyton a múlt hibáit és bűneit emlegessék. Mindent egybevetve nem új párt, hanem egy megújuló párt mellett érvelt. Maradjon tehát az MSZMP, a kommunista múltra épített reform, a tömegpárti jelleg változatlanul hagyásával.

Pozsgay Imre Nyers Rezsőhöz hasonlóan egy új párt megalapítása mellett tette le a voksát. Annak a véleményének is hangot adott, amely szerint „az MSZMP története minden értéke ellenére a pártállam, az állampárti szerkezet története”. Igen, de eközben az MSZMP tagsága „hordozta a reformgondolatot”, ezért a tagságnak egy új szocialista pártot kell megteremtenie. Ám ezzel „az MSZMP története, a pártállam történetével együtt ezen a szakaszon véget ért”.

Hirdetés

A kongresszus első napján már kiderült, hogy komoly nézeteltérések alakultak ki a kongresszus küldöttei között. Mindez folytatódott október 7-én is. Akkor Vitányi Iván, az MSZMP-n belül alakított „Reformszövetség” nevében kifejtette, hogy a régiből „radikálisan újat” kell kialakítani. Őszintén kimondta, hogy az új pártnak az MSZMP jogutódjának vagy az egyik jogutódjának kell lennie. Jogi okokat is említett, hiszen a pártvagyon és infrastruktúra megörökléséről, átvételéről is szó volt. Azt is hozzátette: „Nem azért, hogy megtartsa, hanem azért, hogy olyan mértékben visszaadja, amennyiben a megtartással a saját működéshez teremti meg a feltételeket.”

Berecz János nem állta meg, hogy ne válaszoljon Vitányinak, illetve direkt kérdést ne intézzen Nyers Rezsőhöz. Ráadásul Keserű Imrének – aki Csongrád megyét képviselte a kongresszuson, majd 1991 és 1993 között a Demokratikus Charta szóvivője – is odaszúrt. Berecznek nem tetszett, hogy Keserű a teljes MSZMP felszámolását tűzte ki célul, és a reformkommunista, sőt a reformerek szót is száműzte volna a saját csoportjának megjelölésére, mert „nem a fennálló struktúrát [akarják] átalakítgatni, hanem egy újat [akarnak] helyette létrehozni”. Berecz kifejtette, hogy Keserűvel szemben ő megőrzi a „kommunistaságát”, és ha Keserűnek negatív a véleménye a „kommunistaságról”, akkor valóban nem egy pártban vannak. Nyerstől azt kérdezte, hogy az új pártba magával akarja-e vinni a reformkommunistákat? Egyébként Németh visszaemlékezése szerint a reformkommunista titulust Nyers Rezső kezdte hangoztatni 1989 tavaszán, miközben a kongresszus reformkörösei közül sokan nem is voltak reformkommunisták.

Berecz szerint Vitányi „korán osztotta el a pártvagyont”, hiszen még meg sem alakult az új párt, „és nem biztos, hogy azok, akik meg akarják őrizni újjászületve a Magyar Szocialista Munkáspárt nevet, nem tartják majd magukat ugyanolyan jogutódnak, mint ahogy már eleve birtokba akarják venni a jogutódságot”.

Nyers Rezső Berecz hírhedt könyvcímének átfabrikálásával válaszolt: „Én azt szeretném, ha Berecz János tollal, de nem fegyverrel a reformpártért harcolna tovább, mint reformkommunista.”

Végül az MSZMP népi demokratikus platformjának és a reformszövetség platformjának is köszönhetően a kongresszus megszavazta az új párt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megalakulását. Másnap erre reagálnia kellett a Népszabadságnak is. Ezért október 8-án rendkívüli vasárnapi számmal jelent meg az MSZMP lapja. Az első oldal fejlécén már nem a „Világ proletárjai egyesüljetek!” szlogen szerepelt, helyét a „Szocialista napilap” szöveg vette át. Október 8-án a kongresszusról eltávolították az MSZMP XIV. kongresszusa feliratot is.

Hirdetés
Hirdetés

Németh úgy emlékezett, hogy sem Grósz, sem Berecz nem szavazta meg az új párt megalakítását, be sem léptek az MSZP-be. Az új párt elnökének Nyers Rezsőt választották meg. A küldöttek tíz százaléka, 159 fő szavazott az MSZP megalakulása ellen. Ők alkották a gerincét azoknak, akik december 17-én ismét megtartották a XIV. kongresszust. Innen kezdődött el a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt története.

Az MSZP nem vált olyan tömegpárttá, mint az MSZMP, a Népszabadságban hiába kérték újra és újra a régi MSZMP-tagokat a belépésre. Az MSZP pár tízezres tagsággal vívta meg az 1990-es tavaszi választás csatáját. A múlttal azonban tovább kellett küzdenie az MSZP-nek, a Kádár-korszak és az 1956 utáni megtorlások emlékét nem törölte el egy csapásra az 1989. október 6. és 9. között megrendezett kongresszus.

Ráadásul (Németh Miklós elmondása alapján) október 7-én este azok a reformkörösök, akiket kiábrándított, hogy olyanok, akik az MSZP létrehozása ellen szavaztak, ugyanúgy ottmaradhattak a kongresszuson, felvetették Pozsgaynak és Némethnek egy szociáldemokrata párt megalapításának lehetőségét. Ezt azonban elutasították, a kormányfő nem akart kockáztatni egy ilyen lépéssel bizton megjósolható kormánybuktatást. Nem lehetett megítélni ilyen helyzetben, hogy az MSZP hogyan reagált volna. Az ország válságos gazdasági helyzete nem tette lehetővé a hazardírozást. Az MSZMP így nem szakadt három részre, annak ellenére, hogy a küldöttek politikai nézetkülönbségei ezt indokolták volna. Az MSZP ennek köszönhetően több baloldali ideológia gyűjtőhelyévé vált, miközben kádári múltját a Munkáspártra kívánta hagyni.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!