Timmermans utódja már most rászállt Magyarországra

Hirdetés

Nem pont ugyanúgy, de folytatni kívánja Frans Timmermans munkáját a jogállamiság védelmében az új Európai Bizottságban az „értékek és átláthatóság” nevű portfólió élére jelölt Vera Jourová, aki hétfői meghallgatásán kiemelte, ez az egyik legfontosabb kérdés jelenleg az Európai Unióban – írja a 24.hu.

A cseh alelnök-jelölt az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságainak ülésén leszögezte, hogy Didier Reynders leendő igazságügyi biztossal tovább akarják erősíteni az EU eszköztárát, hatékony megelőző intézkedéseket szeretnének elérhetővé tenni a demokrácia és az alapvető jogok védelmében, például éves jelentésre lenne szükség a tagállamok átfogó jogállamisági helyzetéről. Támogatásáról biztosította a közösségi költségvetési források kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötését, amelynek keretében szankciókat fogadhatnának el bizonyos ellenőrzési hiányosságok vagy pénzügyi visszaélések esetében. Hozzátette, ennek során is garantálni kell a tisztességes eljárást és az átláthatóságot.

Vera Jourová elmondta: soha nem gondolta volna, hogy egyszer szükség lesz az alapszerződés hetes cikkének aktiválására, azonban a megindított eljárások folytatódni fognak, ahogy a kötelezettségszegési eljárások, és az azok nyomán indított bírósági perek is. Kérdésre válaszolva aláhúzta, a magyar eljárásban szükséges és logikus lenne, hogy a kezdeményező szerepet vállaló EP hivatalosan is előadhassa az álláspontját. Kijelentette, hogy bár csodálja Timmermans munkáját, és azt folytatni kívánja, nem pont ugyanolyan megközelítés várható a részéről, de szilárdan ki fog állni az alapelvek mellett. Jourová úgy vélekedett, hogy a jelenlegi és a tervezett új eszközök megfelelő használatával lehetséges előrelépést elérni.

Az EU-nak többet kell tennie a média szabadságának és sokszínűségének védelme érdekében, illetve meg kell óvnia az újságírók biztonságát. Arról számolt be, hogy támogatni kívánja az egyre nehezebb körülmények között működő civil szervezeteket, valamint beszélt a korrupció elleni rendszerszintű fellépés, továbbá a félretájékoztatással szembeni fokozott küzdelem szükségességéről is – mondta Vera Jourová.

A liberális cseh kormánypárti politikus hitet tett az EU demokratikusabbá tétele mellett, rámutatva például, hogy javítani kell az uniós vezetők kiválasztásának módján és az átláthatóságon.

Hirdetés

A jelenlegi igazságügyi biztos meghallgatását 24 órán belül értékelik a szakbizottsági koordinátorok.

Forrás: 24.hu

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!