Tragikus következménye lett egy főút felújításának

Hirdetés

Szeptember 30-án adták át a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti 26,4 kilométeres szakaszát, melyből 19,5 kilométeren 2×1 sávon, 6,9 kilométeren 2×2 sávon haladhatnak a közlekedők.

Nem szokványos balesetek kísérik a régen várt fejlesztést. Még az építés alatt árokba borult két autós, mert nem vették észre, hogy elfogyott alóluk az úttest. Az átadást követően Somogybabodnál gyalogosgázolás történt.

Október 23-án Vadépusztánál három gépkocsi ütközött össze,  heten sérültek meg.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közölte a sonline.hu-val: január 1. és október 28. között ezen a szakaszon féltucatnyi személyi sérüléses, illetve egy halálos baleset, míg a tavalyi év ugyanezen időszakában három baleset történt.

Ezek jó része megelőzhető lenne odafigyeléssel, állítja a rendőrség. Szerintük a vadépusztai baleset is elkerülhető lett volna.

Hirdetés

Az új 67-esen a közúti jelzések figyelembevételével, a sebességkorlátozások betartásával minimálisra lehet szorítani a balesetek kockázatát. Az új nyomvonal kikerüli a településeket, ezáltal gyorsabban lehet haladni az eddig megszokottnál.

Sokaknak még ez sem elég, ezért jelentősen túllépik a megengedett sebességet, ezért a rendőrök az útvonalat rendszeresen ellenőrzik.

Forrás: infostart/police.hu

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!