Hágai bíróság: Hollandiának vissza kell fogadnia a dzsihadisták gyerekeit

Hirdetés

Hollandiának segítenie kell állampolgárai gyerekeinek hazaszállítását Szíriából, az Iszlám Állam nevű terrorista szervezethez csatlakozott anyákat ugyanakkor nem kell visszafogadnia az országnak – mondta ki egy hágai bíróság hétfőn.

Huszonhárom nő jogi képviselője fordult törvényszékhez az ügyben, azt kérvén, hogy rendeljék el ügyfeleik és összesen ötvenhat gyerekük hazaszállítását az észak-szíriai táborokból, ahol jelenleg „siralmas körülmények között” élnek.

A szíriai al-Hol táborban nagyjából 68 ezren tartózkodnak, nagy többségüket az Iszlám Állam volt harcosai, illetve az ő családtagjaik teszik ki.

Titkosszolgálati információk szerint a térségben ötvenöt holland származású vagy kötődésű dzsihadistáról, valamint legalább kilencven gyerekről tudni.

Eközben a holland ügyészség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a holland rendőrség őrizetbe vett négy embert, a belga rendőrség pedig két embert egy közös, terrorizmus finanszírozásával kapcsolatosan folytatott nyomozás keretében.

A hat gyanúsított 2013-ban és 2014-ben, Törökországban és Szíriában adhatta át az Iszlám Állam és ahhoz köthető csoportosulások harcosainak a pénzt, amelyet a gyanú szerint egy olyan alapítvány révén gyűjtöttek össze, amely céljaként azt tüntette fel, hogy „segítséget nyújtson a háború áldozatainak”.

Hirdetés

A holland ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak csak Hollandiában legalább 200 ezer eurót (csaknem 67 millió forintot) gyűjthettek össze rendezvényeken és juttatásokon keresztül.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!