Sárba tiporja Salvini vívmányait az új olasz belügyminiszter

Hirdetés

Csökkentik az olaszországi partokhoz migránsokkal érkező hajókra, azaz a migránstaxikra korábban kivetett szankciókat, valamint eltörlik a humanitárius menedékkérelmi rendszer szigorítását – jelentette be a Matteo Salvini által bevezetett migrációs intézkedések módosítását Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminiszter.

Luciana Lamorgese a képviselőház alkotmányügyi bizottsága előtti felszólalásában  közölte, hogy a belügyi tárca kidolgozta a korábbi kormány úgynevezett migrációs és biztonsági törvénycsomagja módosított változatát. A belügyminiszter hozzátette, hogy ezt egy hónapon belül a kormány is megvitatja, majd a parlamentnek két hónapja lesz megszavazni a változtatásokat- írta meg a 888.hu az MTI tudósítására hivatkozva.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya tavaly decemberben vezette be a Matteo Salvini akkori belügyminiszter neve által fémjelzett migrációs megszorításokat, amelyeket idén augusztusban egy második törvénycsomag tovább szigorított. Az intézkedésekkel a többi között lezárták az olaszországi kikötőket a migránsokat szállító hajók előtt, megtiltva azok belépését, valamint áthaladását is az olasz felségvizeken. A tiltást megszegő civil hajókra akár 1 millió euróig terjedő bírságot írtak elő, továbbá a jármű lefoglalását. A törvényeket Sergio Mattarella államfő aláírta, de fenntartásait fejezte ki a meglátása szerint túlzott szankcionálás és a nemzetközi menekültjog esetleges megsértése miatt.

Luciana Lamorgese mostani bejelentése szerint a módosítások közt szerepel – az államfői útmutatások nyomán – a hajókra kivetett pénzbírság csökkentése 1 millióról 10 ezertől 50 ezerig terjedő összegre. A civil hajókat csak abban az esetben foglalnák le, ha azok többször is megsértették az olasz hatóságok előírásait. A belügyminiszter megemlítette, hogy felül kívánják vizsgálni a menekültkérelmi rendszert is: tavalyig ugyanis az olaszországi partokra érkezők majdnem automatikusan ideiglenes humanitárius menekültstátuszban részesültek, ezt azonban Matteo Salvini eltörölte.

Elemzők megjegyzik, hogy Luciana Lamorgesének nem lesz könnyű feladata, mivel a kormányon maradt M5S nem hajlik az előző kormánya alatt bevezetett migrációs intézkedések túlzott enyhítésére. Az új kormányerő, a baloldali Demokrata Párt (PD) viszont Lamorgese javaslatainál is nyitottabb migrációs politikát szorgalmaz.

Hirdetés

A Matteo Salvini vezette Liga szerint a biztonsági intézkedések helyett Luciana Lamorgese bizonytalanságot teremtő, NGO-barát rendelkezéseket akar bevezetni.

Készen állunk az ellenállásra a barikádokon, a parlamenti ülésteremben és az utcákon is – nyilatkozta Stefano Candiani szenátor és Nicola Molteni képviselő, a Liga két korábbi belügyi államtitkára.
Forrás: 888

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!