Svéd miniszter: Migránsok nélkül összeomlana a gazdaság, így hát még több kell belőlük

Hirdetés

Még több illegális bevándorlót engedne be az országba a baloldali svéd közigazgatási miniszter, aki szerint a migránsok nélkül összeomlana a svéd gazdaság. Ezzel szemben a svéd statisztikai hivatal kutatásából az derül ki, hogy a 2015-ben Svédországba érkező migránsok döntő többsége még most sem dolgozik. Szakértők szerint a segélyekből élő migránsok komoly terhet jelentenek az egyébként befogadó svéd társadalom számára. Az egyre több terrorcselekmény miatt pedig sok törvényt szigorítottak Svédországban – közölte az M1 Híradója.

Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön Malmö központját. Senki nem sérült meg, de több üzlet és étterem ablaka betört. Nem ez volt az egyetlen támadás, egy nap alatt három is történt a városban. Egy apartmannál és egy családi háznál is bombát helyeztek el ismeretlenek.

Stockholmban október végén követtek el egy éjszaka alatt három robbantást. A hasonló esetek szinte már mindennaposak, idén több mint 100 merénylet történt Svédországban. Közben az erőszakos bűncselekmények száma is folyamatosan nő. A rendőrség szerint a támadások többségét migránsok követik el.

„Szinte minden nap van valami robbantás vagy gyilkosság a svéd nagyvárosokban. A jelenlegi helyzetet a rendőrség nem tudja kezelni, forráshiánnyal küzdenek. Munkanélküliség tekintetében pedig Svédország egy Eurostat-felmérés szerint 28 tagállamból a 24., tehát a végén kullog, nem tudták rendezni a munkaügyi kérdéseket, hiszen a svédek azt remélték, illetve a szociáldemokrata párt, a migránsbarát politika azt remélte, hogy migránsokkal tudja feltölteni a kiöregedő, elöregedő svéd munkaerőpiacot, de hát a migránsok nem akarnak dolgozni” – fogalmazott az M1 tudósítója.

Jobboldali politikusok szerint ez is bizonyítja, hogy az integráció teljes kudarcot vallott Svédországban, és egyáltalán nem megoldás a munkaerőhiányra.

Hirdetés

A svéd közigazgatási miniszter viszont más véleményen van. A baloldali Lena Micko néhány napja azt mondta, migránsok nélkül összeomlana a gazdaság. Ezért szerinte még több illegális bevándorlót kell befogadni. Vagyis tovább nőhet a számuk, pedig már most is évente mintegy 30 ezer migráns érkezik Svédországba.

A befogadóközpontok tele vannak, az ellátórendszer pedig akadozik – hangzott el az M1-en.

Az egyik kisváros, Motala nemrég csődöt jelentett, átszámítva több mint félmilliárd forintos hiány alakult ki a költségvetésben a migránsok segélyezése miatt. Úgy akartak spórolni, hogy az idősek otthonában lejjebb veszik a fűtést. Az ötlet hatalmas felháborodást váltott ki, ezért végül a tervezettnél csak kisebb mértékben csökkentették a hőmérsékletet.

Forrás: Híradó.hu/ kuruc.info

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!