Varga Mihály jól odamondott Brüsszelnek

Hirdetés

Az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is – jelentette ki  Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az EU egyik legnagyobb gazdasága, a brit kilép az integrációból. A nyugat-európai és különösen a német gazdaság lassulása pedig azért probléma, mert a magyar gazdaság tőlük függ, a magyar export/import háromnegyede oda irányul. A nyugat-európai gazdaság lassulása hosszú távon Közép-Európa lassulásához vezet – fogalmazott Varga Mihály.

A pénzügyminiszter értékelése szerint ugyanakkor a magyar gazdaság jól van, a harmadik negyedévi növekedés 5 százalék, ami háromszorosa az uniós átlagnak és dobogós helyet jelent az egész unióban.

A magyar kormány feladata 2020-ban a magyar gazdaság, a magyar munkahelyek és vállalatok védelme. A magyar gazdasági növekedés hátterében az adócsökkentés áll. A legfontosabb munkát terhelő adó, a szociális hozzájárulás például 2016 és 2019 között harmadával, 27 százalékról 17,5 százalékra csökkent. Ez 2600 milliárd forint többletet jelentett a magyar cégeknek, amelyek ebből finanszírozhatták a béremeléseket, anélkül, hogy versenyképességük csökkent volna. Jövőre egy százalékkal, 13-ról 12 százalékra csökken a kisvállalkozások adója.

A kata lényege megmarad, ám fel kívánnak lépni az ellen, hogy egyre több munkáltató kényszeríti át ebbe az adózási formába munkavállalóját Miután 2020-ban az ideinél kevésbé nő a magyar gazdaság, a személyi jövedelemadó csökkentésének 2020 után lehet realitása – fűzte hozzá a pénzügyminiszter.

Hirdetés

Az uniós támogatásokkal kapcsolatban a pénzügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország még egyetlen támogatást sem vesztett el, viták vannak az Európai Bizottsággal, ahogy sok más ország esetében is. A jövőre 27 százalékra emelkedő lakásáfával kapcsolatban Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet: a nagyvárosokban, főleg Budapesten túlárazottak az ingatlanok, de lassan megáll az árnövekedés.

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!