Borzalmas gyilkosság: holtan találták az eltűnt nőt

Hirdetés

Egy pincében ásták el a meggyilkolt nő holttestét, már három hónapja keresték az asszonyt, a holttest megtalálása után egy nap alatt meglett a gyilkosság gyanúsítottja.

A rendőrségi portálra felkerült részletes beszámoló szerint a történet idén augusztus 12-ére nyúlik vissza, amikor egy huszonéves fővárosi nő tett bejelentést édesanyja eltűnéséről- mondta Szépvölgyi Ádám főhadnagy, a PMRFK életvédelmi alosztályának főnyomozója.  Elmondása szerint anyja két nappal korábban egy üzenetet küldött mobilkészülékén, amiben arról írt, hogy elutazik, közelebbről nem meghatározott helyre és időtartamra. Aztán annyival zárta közlését, hogy „majd jelentkezem”. A lány számára gyanús lett az sms, mivel anyját nem olyannak ismerte meg, aki kurtán-furcsán határoz egy sorsfordító kérdésben, arról egy rövid üzenetben tájékoztatva környezetét. Tovább erősödött a rossz érzése, amikor anyja tartózkodási helyére látogatva azt tapasztalta, hogy a nő mindenét hátrahagyta, ruhák, csomagok, iratok és pénz nélkül távozott.

Az asszony élettársi kapcsolatban élt a Ceglédhez közeli településen, de állandó lakcíméül hivatalosan egy budapesti, ferencvárosi cím volt bejegyezve, ezért a nyomozás ott, az illetékes IX. Kerületi Rendőrkapitányságon indult, először eltűnés ügyében. Egy tapasztalt rendőr osztozott a bejelentő kételyeiben, ezért a kezdetektől kiemelt figyelmet szentelt az esetnek. A gyanú hetek múlva sem szűnt meg, mivel az asszony egyetlenegyszer sem jelentkezett, semmilyen formában nem kereste meg a lányát, noha korábban kimondottan intenzív kapcsolatban voltak.

A nyomozók tanúkat hallgattak ki, rekonstruálták, mi történhetett augusztus 10-én, igyekeztek minél pontosabb képet kapni az – ekkor még változatlanul – eltűntként számon tartott asszony utolsó ismert óráiról, napjairól. November 27-én, minden lényeges körülmény tisztázása után a nyomozók tudatosan kialakított sorrend felépítésével a nő élettársát, az 56 éves P. Zoltánt hallgatták ki.

– Ismereteink szerint ő látta utoljára élve az asszonyt, és maga sem tagadta, hogy augusztus 10-én találkozott vele közös lakóhelyükön – mondta Szépvölgyi Ádám főhadnagy.

Hirdetés

A nyomozók tudomására jutott, hogy a 2018 végétől együtt élő pár kapcsolata nem volt zökkenőmentes, a férfi mindinkább eluralkodó féltékenységével gyakorlatilag kisajátította a nőt. Anyagi biztonságot teremtett ugyan neki, cserébe azonban azt követelte, hogy szakítsa meg kapcsolatát mindenkivel, azt sem engedte, hogy dolgozzon.

A kihallgatás során a férfi folyamatosan ellentmondásokba keveredett, majd az önmaga által vállalt poligráfos vizsgálaton is megbukott.

A rendőrök gyanúját, hogy a férfinek szerepe volt a nő eltűnésében, az is alátámasztotta, hogy az ominózus augusztus 10-e éjszakáját elvált feleségénél töltötte, noha ilyet korábban soha nem tett. A rendőrök ekkor kérték a nyomozásaikat már többször segítő Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat közreműködését, ők pedig egy tetemkereső ebet indítottak az albertirsai ház közelében.

Szimba rövid kutatás után a pár lakóhelyével szomszédos, szintén a férfi tulajdonában lévő telken, egy romos épület pincéjében jelzett. Néhány perces ásás után meg is találták az emberi maradványokat egy hevenyészett sírgödörben.

Az áldozat ruhái, tetoválásai alapján hozzátartozói az elhunytat  P. Zoltán élettársaként azonosították. A férfi a bizonyítékok hatására beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a szóban forgó reggelen meghallott egy telefonbeszélgetést, amiben párja épp arról beszélt a lányának, hogy el fogja őt hagyni. Nem tudta feldolgozni a hallottakat, és egy kezébe kerülő zsineggel a nő mögé került, majd megfojtotta. A testet átvonszolta a szomszédos, lakatlan ingatlanba, aminek a pincéjében elföldelte.

Hirdetés

A rendőrök vizsgálták még  azt is, hogy egyedül képes volt-e a meglehetősen testes nőt mozgatni. Felmerült eshetőségként, hogy két fia segített neki, de gyermekei részvételét a hulla eltüntetésében és minden más mozzanatban is sikerült kizárniuk.

P. Zoltán ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, a bíróság  elrendelte letartóztatását.

Forrás/Nyitókép: police.hu

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!