Óriási balhé volt ismét Párizsban – Macronnak már nem sokat jósolnak

Hirdetés

Ismét ezrek tüntettek Párizsban a kormány nyugdíjreformja ellen szombaton, miközben már 24. napja közlekedési sztrájk is bénítja Franciaországot – írja az MTI.

Szokatlan gesztusként a megmozdulásokra felszólító szakszervezetek felkérték a kormány gazdaságpolitikája ellen több mint egy éve tüntető sárgamellényes mozgalom híveit, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A szombati tiltakozó akció ugyanis egybeesett a sárgamellényesek szokásos szombati tüntetésével, amelyet immáron 59. alkalommal tartanak a francia fővárosban.

A szakszervezeti felvonulást szórványos összecsapások kísérték a biztonsági erőkkel a Gare du Nord vasútállomástól a Párizs belvárosában található Chatelet térig vezető útvonalon.

Egyes maszkot viselő tüntetők építkezési anyagokat gyújtottak fel az útvonal mentén. A Le Parisien című francia lap szerint a biztonsági erők könnygázzal oszlatták a garázdálkodókat.

“Össze kell tartanunk, bármilyen színű mellényt is viselünk” – hangoztatta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője a menethez csatlakozó több száz sárgamellényes aktivistára utalva.

Hirdetés

Miközben a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett – egy pontalapú számítással -, a legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak. A teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz 2027-től a kormányzat a 64 éves kort jelölte meg, ugyanakkor ettől a kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimálnyugdíj. A minimálnyugdíj összege jelenleg nem éri el a 700 eurót.

A párhuzamosan zajló közlekedési sztrájk jelentős fennakadásokat okozott – különösen az ünnepek alatt – a vasúti közlekedésben és a párizsi közösségi közlekedésben is. A SNCF állami vasúttársaság szombati tájékoztatása szerint a tíz nagysebességű TGV-vonatból hat üzemel, az öt nemzetközi Eurostar-járatból pedig négy közlekedik London felé.

A párizsi metróközlekedés is javul, egyes vonalak már részlegesen üzemelnek, de csak két automatizált vonal üzemel teljes hosszában.

Edouard Philippe miniszterelnök január 7-én akarja folytatni a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, amelyek január 9-én újabb nagyobb megmozdulást terveznek.

fForrás: atv.hu/MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!