Greta Thunberg nekiment Roger Federernek

Hirdetés

Körültekintően és óvatosan megfogalmazott nyilatkozatot tett közzé a hússzoros Grand Slam-győztes Roger Federer, miután svájci klímaterroristák egy csoportja, sőt Greta Thunberg is a szemére vetette, hogy egy olyan szponzor – a Credit Suisse svájci bank – támogatását fogadja el, amely a fosszilis tüzelőanyagokra építő vállalatokkal van szoros kapcsolatban.

Federer szponzori szerződésének az ügye egy korábbi történet miatt került ismét az előtérbe. 2018-ban ugyanis néhány svájci klímarettegő egy performansszal kívánta felhívni a figyelmet a szponzorációs aggályokra.

Konkrétan teniszezni kezdtek a Credit Suisse több fiókjában, és táblákon hirdették, hogy a bank “pusztítja a bolygót”, Roger Federertől pedig azt tudakolták, hogy miért támogatja ezt. Mivel az akció miatt rájuk kirótt bírságot nem voltak hajlandók kifizetni, a klímahisztizőknek múlt héten bíróságon kellett megjelenniük.

Ezek után indult be a Twitteren a Federer “felébredését” követelő #RogerWakeUpNow hashtag, a posztolásba pedig maga Greta Thunberg is beszállt. A bejegyzésekben arra hívják fel a figyelmet, hogy a Credit Suisse 2016 óta 57 milliárd dollárt biztosított olyan vállalatoknak, amelyek új fosszilis tüzelőanyag lelőhelyek után kutatnak, ami szerintük összeegyeztethetetlen a klímavédelemmel.

Az Australian Openen pályára lépő Federer közleményt adott ki, amelyben azt írta:

Hirdetés

nagyon komolyan veszi az éghajlatváltozás hatásait és fenyegetését, tiszteli és csodálja a fiatalok által kezdeményezett klímamozgalmat. Nagyra értékeli azt is, hogy emlékeztetik a felelősségére, és eltökélt abban, hogy a kiváltságos helyzetét arra használja, hogy fontos ügyekről beszéljen a szponzoraival.

Federer egyébként több más teniszezővel jótékonysági bemutatón gyűjt pénzt az ausztráliai bozóttüzek károsultjainak jövő héten a Rod Laver Arénában.

Forrás: HVG

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!