Januárban végrehajtható a gyöngyöspatai százmillió forintos kártérítés

Hirdetés

Egyértelmű helyzetet teremtett a Kúria végzése a gyöngyöspatai perben, amikor elutasította a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, így január 17-étől végrehajtható a százmillió forintos kártérítés – írta közösségi oldalán Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kedden.

Az ügy előzménye, hogy a Horváth László szombati sajtótájékoztatóján a „Soros-hálózat” pénzszerző akciójának nevezte a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét, amelyben a Kúria döntése értelmében a fenntartóknak mintegy 100 millió forintot kell kifizetni az érintett családoknak. Az önkormányzatnak mint korábbi intézményfenntartónak több mint 80 millió, a jelenlegi fenntartónak, a tankerületnek csaknem 20 millió forintot kell előteremtenie – mondta.

A politikus úgy fogalmazott: „a bírósági ítélet jogszerűsége nem vitatható ugyan, ám sokak igazságérzetével ellentétes, túlzó és zöld utat adott a Soros-hálózat pénzszerző akciójának”. Ráadásul egy egész települést büntet, csődközeli helyzetbe hozva azt, így nem békét, megnyugvást hoz, hanem rombol: békétlenséget és feszültséget szül – mondta. Közölte: a bíróság határozatát végre kell hajtani, mert a felfüggesztését kérelmező alperesi beadványt a Kúria indoklás nélkül elutasította. Január 17-ig folyósítani kell azt a százmillió forintot, amelyet a bíróság kárpótlásul ítélt meg a szegregációs ügyben érintett 62 cigány tanuló családjának. A képviselő jelezte, hogy a helyzet megoldása érdekében a kormány segítségét kérte.

A Kúria erre reagálva hétfő este tudatta: még nem döntött a kártérítésről a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő, személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben. Felidézték: a Kúria 2015. március 25-én hozott ítéletével fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyben megállapította, hogy Gyöngyöspatán „sem az oktatási intézmény, sem annak fenntartója nem tett eleget az integrációs kötelezettségének, fenntartotta azt a helyzetet, amely a spontán szegregáció következtében az iskolában kialakult”. Abban az ügyben a Kúria nem állapított meg kártérítést.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletet a személyhez fűződő jog megsértése miatt több felperes által kezdeményezett, a gyöngyöspatai önkormányzatot érintő perben. A táblabíróság megállapította, hogy a jogellenes elkülönítéssel megsértették az érintettek egyenlő bánásmódhoz való jogát, ezért javukra fejenként és a jogsértéssel érintett tanévenként kártérítést ítélt meg. Ebben az ügyben tehát közvetlenül az érintett diákok érvényesítettek kártérítési igényeket.

Hirdetés

A Kúria közölte azt is, hogy a tábla jogerős ítélete ellen még tavaly felülvizsgálati kérelem érkezett, de az ügy még folyamatban van, a felülvizsgálati eljárásban tárgyalást még nem tűztek ki. A Kúria azt is tudatta, hogy a jogerős ítélet végrehajtását nem függesztette fel, az erre irányuló kérelmet december 16-án elutasította.

Horváth László kedden a közösségi oldalán azt írta: azzal, hogy a Kúria elutasította a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, január 17-étől végrehajtható a százmillió forintos kártérítés. A politikus közzétette a Kúriának a felfüggesztés elutasításáról szóló végzését is.

„Magyarul, az ítélet jogerős, a 100 millió forint kártérítés megfizettetése végrehajtható, mivel a Kúria a kérelmet elutasította” – szögezte le Horváth László. Hozzátette: a Kúria majd napirendjére tűzi a felülvizsgálat tárgyalását, de ettől függetlenül január 17-étől százmillió forint fizetési kötelezettsége van Gyöngyöspata önkormányzatának és a tankerületnek.

Forrás: demokrata

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!