Szomáliai migráns erőszakolt meg egy lányt Budapesten

Hirdetés

A Ripost információi szerint az eset tegnap történt egy fővárosi szórakozóhely környékén az utcán.  A lap az írja, hogy a lány kórházban van.

A Ripost számolt be arról, hogy egy fiatal magyar lányt megerőszakolt egy fekete bőrű férfi a belvárosban, a nyílt utcán, egy budapesti szórakozóhely közelében.

A lány barátnőjétől úgy értesült a lap, hogy az erőszakoló nem beszélt magyarul, csak angolul. A barátnő elmondása szerint a lány jelenleg is kórházban van.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a 25 éves nő és barátnője utóbbi sikeres államvizsgáját ünnepelte egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, és megismerkedett két férfivel. A két nő a szórakozóhelyről hajnalban külön indult haza. A sértettnek az egyik férfi felajánlotta, hogy elkíséri, majd a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta, azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigit.

A parkban a férfi szexuálisan közeledett a nő felé, de ő ezt egyértelműen elutasította. A férfi ezután erőszakossá vált, többször megütötte, befogta a nő száját, megerőszakolta, utána pedig elvette a telefonját is – írták.

Hirdetés

A sikoltozást hallva egy amerikai férfi a nő segítségére sietett, de a szomáliai férfi őt is megtámadta, többször megütötte, megrúgta, majd elfutott.

Az amerikai férfi értesítette rendőröket, akik aznap délután a VIII. kerületi Teleki téren elfogták a támadással gyanúsítható férfit.

A férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés kísérletének, valamint kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el – olvasható a közleményben.

Videó a gyanúsított elfogásáról:

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!