A koronavírusnál is nagyobb kárt okoz – lesújtott a bibliai csapás

Hirdetés

Bill Gates a koronavírus elleni hadjáratra adott 100 millió dollár mellett az afrikai sáskák pusztítása miatt is kinyitotta a pénztárcáját. A helyzet a FAO szerint aggasztó és az idő pedig fogytán van.

Miközben világszerte egyre súlyosabb gondokat okoz a koronavírus terjedése, Afrikában a sáskajárás kezd aggasztóvá válni.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a sáskajárás durva számairól szóló beszámolójából kiderül, hogy a Microsoft-alapító, egyben a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates 100 millió dollárt adott a koronavírus elleni védekezésre, emellett a feleségével közös alapítványa az afrikai sáskajárásnak is hadat üzent.

A kártevő ugyanis az elmúlt 25 év legsúlyosabb pusztítását okozta Etiópiában és Szomáliában, míg Kenyában 70 éve nem tapasztaltak ilyen mértékű inváziót. A FAO sáskafigyelője szerint Dzsibuti és Eritrea is érintettek, a sáskarajok már elérték Dél-Szudán, Uganda, Tanzánia, sőt, még Irán területét is.

A FAO szerint 138 millió dollárra lenne szükség az érintett országok megsegítéséhez, szemben az egy hónappal ezelőtti 76 millió dolláros összeggel, ám ez idáig csupán 33 millió dollár felajánlás érkezett. Csü Tung-jü szerint a helyzet több mint aggasztó és az előttünk álló hetek kritikusak lehetnek. “A sáska megjelenése az emberek megélhetését veszélyezteti, egy eleve éhezéstől sújtott térségben” – mondta, hozzátéve, hogy “nincs időnk”.

Hirdetés

A vándorsáska a legpusztítóbb növényi kártevő a világon; már az egy négyzetkilométer területet lefedő kis egyedszámú csoport képes egy nap alatt 35 000 ember élelmét felenni. Veszélye egy idős azzal, hogy az emberiség letelepedett és mezőgazdasági életmódba kezdett. Már a Bibliában is többször írtak róla, egyike volt a zsidók kivonulását megelőző egyiptomi csapásoknak is.

Megfelelő időjárási körülmények mellett gyorsan szaporodnak – a következő hat hónapban akár ötszázszorosára is nőhet a számuk. A legelők és szántók már jelentős károkat szenvedtek Észak-Afrikában, de a következmények az egész térségre súlyosak lehetnek, ahol a mezőgazdaság és állattartás jelenti a túlélést emberek millióinak.

Forrás: napi.hu

A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!