Gusztustalan bűnbandát számolt fel a rendőrség – egy ember még szökésben van

Hirdetés

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen  2020. február 17-én hajnalra összehangolt bűnügyi akciót szerveztek Nagykanizsára.

Ennek alkalmával a rendőrök elfogták egy prostituáltakat futtató bűnszervezet vezetőjét, az 50 éves H. Imrét, valamint a csoport másik két tagját, a 33 éves A. Józsefet és a 28 éves O. Líviát, majd kutatásokat tartottak otthonaikban. A nyomozók mobiltelefonokat, informatikai eszközöket és feljegyzéseket foglaltak le. A bűncselekményből származó jövedelem elvonásaként vagyonelkobzás céljából a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket, továbbá egy nagy értékű autót foglaltak le, és zár alá vettek három ingatlant.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást H. Imre és társai ellen. A férfi által 2016 óta irányított bűnözői csoport Németországba és Svájcba szállított ki lányokat, akiket különböző módon tisztességes munkával hitegettek. A nők tudta nélkül korábban egymás között adták-vették őket, majd megszervezték a Nürnbergbe, illetve Bernbe utaztatásukat.

Külföldön bordélyházakban dolgoztatták a lányokat, a banda „kihelyezett” tagja 24 órában felügyelte őket, a bevételüket részben, de sokszor teljes egészében elvette tőlük. Ha a kuncsaftoktól panasz érkezett egy prostituáltra, akkor őt a szervezet vezetője megverte. Ha a bordélyház internetes oldalára érkezett negatív komment a szolgáltatásokkal kapcsolatban, akkor az összes lányt bántalmazta.

A nyomozók felderítő munkájuk folyamán számos tanút hallgattak ki, adatokat, bizonyítékokat gyűjtöttek és beazonosították a bűnszervezet vezetőjét és további három tagját. A magyar rendőrök széleskörű nemzetközi együttműködést folytattak német, illetve svájci kollégáikkal. Megállapították, hogy a bűnözői csoportban mindenkinek megvolt a maga feladata. Volt, aki az utaztatásért felelt, míg más a lányok felügyeletét látta el. A prostituáltaktól elvett bevételből a banda tagjai saját életvitelüket fedezték.

Hirdetés

A KR NNI Bűnszervezetek Elleni Főosztályának nyomozói a bűnözői csoport három elfogott tagját gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A negyedik bandatag szökésben van, őt még keresik a rendőrök.

Forrás/foró:police.hu

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!