Gyurcsány keményen üzent az MSZP elnökének

Hirdetés

Elhagyta az MSZP-t és a DK-hoz csatlakozott két fővárosi polgármester. Kiss László óbudai, valamint Szaniszló Sándor pestszentlőrinci városvezető azzal indokolta döntését, hogy a DK-tól kapják a legtöbb támogatást programjuk végrehajtásához.

Az MSZP elnöke úgy reagált: a két politikus csalódást okozott közösségüknek – írja az atv.

“Azoknak van igaza, akik amikor az ellenzékről gondolkodnak, azt mondják, hogy nem azért kell együttműködni, mert nincsenek vitáink, hanem azért, hogy egyszer majd lehessenek” – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke szerint “majd a demokratikus, új magyar köztársaságban újra lesz helye az okos, jó vitának”. Most azonban az önkény elleni harc ideje van, és a viták közepette is azt gondolja, hogy az ellenzéket hazafiak alkotják és vezetik. “Igaz ez az MSZP elnökére, Tóth Bertalanra is.” – húzta alá a politikus.

Gyurcsány elismerte, hogy a két polgármester átlépése miatt nem lehetnek könnyű napjai az MSZP-nek, de szerinte nem lehet olyan csalódás, amely megkérdőjelezi egymás tisztességét és közös hitét. “És valójában ez tesz minket közösen hazafivá” – jelentette ki a párt elnöke.

Hirdetés

 

Azoknak van igaza, akik amikor az ellenzékről gondolkodnak, azt mondják, hogy nem azért kell együttműködni, mert…

Posted by Gyurcsány Ferenc on Friday, February 21, 2020

Forrás: atv

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!