Jogi szappanopera lett a Czeglédy ügy – itt az újabb fordulat

Hirdetés

Eldőlt, hogy Kecskeméten folytatódik a Czeglédy-per, miután a szegedi bírók elfogultságra hivatkozva egymás után kapitulálva kiszálltak az utóbbi idők legátpolitizáltabb peréből. Csakhogy a baloldali politikus szerint a Kecskeméti Törvényszék sem járhatna el törvényesen.

A lassan jogi szappanoperává avanzsáló büntetőügyet ezért más bíróságra kellett áttenni, és a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki – erről a bíróság az MTI-t tájékoztatta, ugyanakkor Czeglédy védelme eljuttatta hozzánk az erről szóló végzést is. Ebből az is kiderül, hogy a döntés ellen nem lehet fellebbezni, hosszan sorolják benne indoklásként, hogyan fogytak el a bírók a szegedi bíróágon. A vádat továbbra is a Csongrád Megyei Főügyészség képviseli.

„Továbbra is két lábbal tiporják a törvényeket, ugyanis a Szegedi Ítélőtáblának még két lényeges beadványunkról döntenie kellett volna: egyrészt egy illetékességi kifogásunk még előttük van, mert állítjuk, hogy nemcsak a szegedi, de a kecskeméti bíróság sem járhat el jogszerűen. Másrészt bejelentettük magának az ítélőtáblának az elfogultságát, miután a sajtóból arról értesültünk, hogy a Szeviép-ügyben maguk jelentettek elfogultságot. Így míg ezekben a kérdésekben nincs döntés, nem határozhattak volna arról, hogy a Kecskeméti Törvényszéket jelölik ki” – kommentálta Czeglédy Csaba a fordulatot.

Ezzel a kordé ismét elkerülte a szamarat, ami súlyos törvénytelenséget jelent, erre már fel is hívtuk írásban az ítélőtábla vezetőjének figyelmét – tette hozzá.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Hirdetés

Forrás: hvg

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!