Kurz: minden ország önállóan döntsön arról, kiket fogad be

Hirdetés

Nem szabad hagyni, hogy az Európai Unió keleti tagállamai másodosztályú tagoknak érezzék magukat – hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Kiemelte, hogy az EU alapvető értékei nem képezhetik vita tárgyát, és gondoskodni kell érvényesítésükről, de nagyon határozottan el kell választani az alapértékek körüli ügyeket minden egyéb vitától, és nem szabad hagyni, hogy a kelet-európai tagországok másod-, vagy harmadosztályúnak érezzék magukat, mert így veszélybe kerül a közösség egysége.

Az EU-nak a jogállamiság és a demokrácia mellett a jólét és a gazdasági versenyképesség megőrzésére is ügyelnie kell, mert különben népszerűvé válnak „kevésbé demokratikus” rendszerek – mondta a kancellár.

Hozzátette: az EU-nak és az egész Nyugatnak vigyáznia kell, mert vannak más alapokon nyugvó, ám igen sikeres rendszerek. Példaként említette Kínát, kiemelve: világszerte elismeréssel tekintenek az ázsiai országra a többi között annak hatására, hogy a kínaiak tíz nap alatt egy teljes kórházat felépítettek a koronavírussal fertőzött betegeknek.

A Nyugat értékeiről szóló pódiumbeszélgetésen téma volt a migráció is. Sebastian Kurz a korlátozó jellegű és a befogadó társadalom igényeire szabott bevándorlás mellett foglalt állást. Számos kisebb országot, például Ausztriát viszont súlyosan megterheli az ellenőrizetlen migráció – tette hozzá az osztrák kancellár, kiemelve: minden országnak biztosítani kell a lehetőséget, hogy önállóan döntsön arról, kiket fogad be.

Hirdetés

Mint mondta, hazájának nem jelent kihívást a Bécsben működő ENSZ-intézményeknél dolgozó magasan képzett szakemberek gyermekeinek integrációja, a Szíriából és Afganisztánból érkezettek beillesztése viszont nagy teher.

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!